HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszonyok és Miniszter Urak! Én itt, a Parlament falai között napirend előtt, azonnali kérdés és interpelláció formájában többször hangot adtam abbéli aggodalmunknak, hogy a magyar gazdaság helyzete nem jó, az irány, amit a kormány megszabott, rossz, és nem a lendületet kéne fokozni, hanem el kellene gondolkodni az irányváltáson.
Hogy ne vethessék rám, hogy itt csak egy ellenzéki morgolódásról van szó, és az ellenzéki pártoknak ez a dolga, ez a feladata, igyekszem eddigi állításainkat szakemberek véleményével alátámasztani. Engedjék meg, hogy a GKI múlt héten megjelent jelentéséből, prognózisából idézzek szó szerint egy részt.
A GKI által készített prognózis azt tükrözi, hogy: 2003-ban a gazdasági növekedés nem élénkül; a nemzetközi versenyképesség és a külgazdasági egyensúly tovább romlik; az államháztartás hiánya a tervezettnél kevésbé javul; az infláció és a foglalkoztatás lényegében stagnál; a munkanélküliség kissé emelkedik. A lakosság életszínvonala ugyan dinamikusan javul, de megtakarítási hajlandósága gyenge. A forint még mindig nagyon erős, de a kamatok már nem magasak, a vállalkozói szféra nem érzi jól magát, az üzleti és az infrastrukturális fejlesztések halasztódnak, a gazdaság tőkevonzó képessége gyengül. Ilyen körülmények között kérdéses, hogy a magyar gazdaság mennyire tud majd élni a világgazdasági élénkülés kínálta lehetőségekkel.ö
Ez egy óriási kérdés, hiszen itt arról van szó, hogy ha a világgazdasági folyamatok megváltoznak, akkor tud-e majd a magyar gazdaság ezekkel a lehetőségekkel élni. A jelenlegi állapot azt mutatja, hogy nem; mert nincs olyan makrogazdasági mutató, amely az előző esztendőhöz képest bármiféle javulást mutatna, talán az infláció az, amely stagnál. A gazdaság növekedése lelassult, és rossz a szerkezete, hiszen a fogyasztásból ered, és nem kínálatösztönző. A fizetési mérleg sokkal rosszabb, mint az előző esztendőben volt, a külkereskedelmi mérleg hiánya másfélszerese az egy évvel ezelőttinek.
Az idegenforgalom helyzete szintén romlott, hiszen tudjuk, hogy 2002 20 százalékos visszaesést hozott az idegenforgalom vonatkozásában, majdnem 1 milliárd euróval csökkentek a bevételek, erre az évre a prognózisok legalább 15 százalékos csökkenést irányoznak elő. És ami legalább ilyen súlyos és ilyen nagy baj: a külföldi működő tőke nem Magyarországra jön, hiszen nem olyanok a gazdasági feltételek, hanem sokkal inkább a környező országokat célozza meg. Tavaly még 1,3 milliárd euró működő tőke érkezett hazánkba, ebben az esztendőben ez lényegesen kisebb lesz.
A keletkező hiány forrásai nem megoldottak; két forrásból tudja ezt a kormány pótolni, az egyik a hitelfelvételek, amelyekből a folyó kiadásokat finanszírozza, a másik pedig a privatizációs bevételek. Nagyon veszélyes ez az út, hiszen a privatizációs bevételek célja nem lehet az, hogy feléljük, ahogy ezt egyébként az MSZP-SZDSZ-kormány annak idején, '94 és '98 között megtette. Nagyon veszélyes a Postabank, nagyon veszélyes a MOL egyébként könnyű privatizációja, hiszen a tervek szerint 190 milliárd forint van előirányozva privatizációs bevételekre.
A beruházások és a beruházási kedv csökkent. Az állami beruházásokra egyszerűen nincs pénz, nincsenek források, az önkormányzatok hasonló cipőben járnak, fejlesztéseiket le kellett állítani, mert forráshiánnyal küszködnek. A vállalkozások pedig meglepő módon nettó megtakarítóknak minősülnek, hiszen nem tudnak hitelekhez jutni, és rendkívül alacsony a hitelállományuk. A munkanélküliség 15 ezerrel nőtt az előző esztendőhöz képest, ez köszönő viszonyban sincs azokkal az ígéretekkel, amelyeket a kormány programjában megfogalmazott.
Tétlenség és csodavárás ez jellemzi az elmúlt esztendőt. Valaminek történnie kell. Miniszterelnök úr arra hivatkozott, hogy rossz előrejelzések és rossz tanulmányok, elemzések alapján hoztak meg jó néhány kormányzati döntést. De hol vannak most a jó előrejelzések és a jó elemzések? Mikorra kapjuk meg végre hitelesen miniszterelnök úrtól a kormány egyévi teljesítményének értékelését és a magyar gazdaság reális és pontos helyzetértékelését? És végre mikor születnek majd olyan kormányzati döntések, amelyek alkalmassá teszik a magyar gazdaságot, hogy egy nemzetközi élénkülés esetén versenyképes legyen, és amely az európai uniós csatlakozás során a magyar gazdaság számára kedvező feltételeket kíván. Erre várom válaszukat.
Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés