PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az egyik kereskedelmi televízió híradója adott hírt arról, hogy egy kistelepülés, Krasznokvajda általános iskolájában megszorító intézkedéseket vezettek be a pedagógusok béremelése miatt: a bérpótlékok egy részét eltörölték, illetve minimálisra csökkentették a túlóradíjakat. Van olyan tanár, aki most kevesebb pénzt visz haza, mint a sokat hangoztatott történelmi jelentőségű béremelés előtt.

A helyzet nem egyedi. Nemrégiben e falak között is elhangzott, hogy egy győri iskolában a kirándulások maradnak el a megszorító intézkedések miatt. Más településeken ennél is rosszabb a helyzet, bezárják az iskolákat, bezárják az óvodákat. (Dr. Pető Iván: Hol?)

Az önkormányzatok lehetetlen helyzetéről árulkodik az is, hogy a polgári kormány által elindított és az új kormány által is folytatott “XXI. század iskolájaö programra kevesebb mint száz pályázat érkezett, közel tízezer intézményből ennyi, azaz egy százalék esetében tudták biztosítani a pályázathoz szükséges önrészt.

Ma már mindenki számára egyértelmű: a Medgyessy-kormány valójában nem emelte meg a pedagógusok illetményét, hanem megpróbálja felemeltetni azt az önkormányzatokkal. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) A fenntartók jelentős része azonban képtelen kigazdálkodni az ehhez szükséges forrásokat.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint elfogadható az, hogy a pedagógusok gyakorlatilag saját erejükből finanszírozzák a béremelést akkor, amikor lemondanak járandóságuk egy részéről?

Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az önkormányzatok megkapják a béremelés fedezetét, és ne kényszerüljenek arra, hogy iskolákat zárjanak be vagy éppen megvonják pedagógusaik eddigi járandóságait?

Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kormány tagjai saját erőből finanszírozzák száz százalékkal megemelt fizetésüket vagy annak legalább egy részét?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu