PAPP JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Lenne két kérdésem és egy-két megjegyzésem. Nem felkérésre, hanem magam vállalva mondtam el, amit elmondtam. Kielégítették-e az elmúlt négy évben az összes beadott címzett támogatási pályázatot? Nem várok választ a kérdésemre. Kapott-e 1999-ben MSZP-vezetésű önkormányzat címzett támogatást? (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Kapott.) Az önkormányzatok jogos igényeit az előterjesztő és én magam is elismerem.
Én nem voltam indulatos, és az most sem vagyok. Ha önök végighallgatták a saját szövegüket, akkor azt gondolom, nem nagyon tehető egymás mellé, viszont az meg a tapasztalatom, és ezért mondtam azt, amit mondtam, Horváth képviselő úr, mert a költségvetési törvény kapcsán ezt már egyszer eljátszották. Valamennyiünknek tapasztalatunk van abban, hogy ez hogyan indul, és abban is tapasztalatunk van, hogy majdan a törvény végszavazása után mi fog történni.
Én úgy gondoltam, a magam részéről azt fontosnak tartom, hogy ezt a parlamentben is elmondjam. Én is azt kérem, nézzen mindenki magába.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés