NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tóth József képviselő úr azt indítványozta, foglalkozzunk a jövővel, és ezzel maximálisan egyetértek. Nagyon röviden a jövővel kapcsolatosan csak egy rövid intelem: Tóth Zoltán államtitkár úr a Belügyminisztériumban azzal kezdte az IDEA-munkacsoport munkáját, arra hívta fel a figyelmet: olyan reformot kell csinálni, amelynek a végrehajtása után a rendszer nem kerülhet többe, mint amennyibe most kerül. És ha figyeljük a feladatokat és a hatásköröket, ismerjük a költségvetési kereteket, akkor ez olyan üzenetet is hordozhat magában, hogy az egész reform azért van, hogy előkészítse a következő évben, a 2004. évben a források további kivonását a rendszerből. Nem szerencsés üzenet, nem szerencsés előjel ez az IDEA-munkacsoport által kidolgozott közigazgatási reformhoz. Én pusztán annyit szeretnék csak figyelemfelkeltésül elmondani, hogy a különböző makrogazdasági és a településeken tapasztalható gazdasági és társadalmi folyamatok tükrében meglehetősen nagy bizalmatlanság fogadta ezt a reformkísérletet.

Úgy gondolom, egyetértve Kósa képviselő úrral, hogy át kell gondolni ennek a reformnak az időbeli ütemezését, mert ha nem így történik, akkor senki nem fogja lemosni a kormányról azt az ítéletet, hogy azért hozta létre ebben az évben ezt a lehetetlen finanszírozási helyzetet, hogy jövőre rákényszeríthesse az önkormányzatokra, főleg a kis önkormányzatokra azt a reformot, amely alapjában kérdőjelezi meg az önkormányzatiságot, az önkormányzati autonómiát, és igyekszik más szintekre terelni azokat a jogokat és hatásköröket, amelyek alkotmányos jogaink és hatásköreink, és amelyek alapvetően szükségesek ahhoz, hogy a helyi igényeknek, a helyi feltételeknek meg tudjunk felelni.

Kérem önöket, először a Pénzügyminisztérium értékrendjét legyenek kedvesek megreformálni, az önkormányzatok irányába folytatott magatartását, és csak utána egy stabil finanszírozási rendszerben elkezdeni bármiféle közigazgatási reformfolyamatot.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu