BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr; én is
folytatnám az Állami Számvevőszék nyilatkozataival. Pető képviselő úrral
vitáznék, hiszen ha figyelmesen elolvassuk az Állami Számvevőszék utolsó
jelentését, amit megkaptunk a kulturális bizottságban, akkor láthatjuk, hogy ez
a jelentés nemcsak az előző kormány időszakát vizsgálta, hanem az utolsó egy év
időszakát is, és megállapításai között elég súlyos tények is voltak, amelyeket
nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Beszéljünk arról is, hogy elmondhattuk-e a véleményünket,
vagy van-e esélyünk arra, hogy a véleményünket meghallgatja a kormányzó
többség, és esetleg beépíti az előterjesztésbe. Tiszta lelkiismerettel
mondhatjuk, hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy ezt az előterjesztést meg kellene
tenni, hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy beszéljünk erről az ügyről, mert
amikorra ezt beterjesztették, addigra kifutottunk az időből. Ma már nincs mód
arra, hogy akár egyetlenegy módosító javaslatot is elfogadjon a parlament, mert
akkor a tavaszi ülésszakban már nem tudjuk megtartani a törvény végszavazását.
Önök tehát olyan helyzetet teremtettek, hogy még lehetőség sincs módosító
javaslatok elfogadására. Ez szomorú!
De nézzük meg, hogy az előterjesztések milyen mutációkon
mentek keresztül. Két héttel ezelőtt először egy olyan előterjesztést kaptunk,
amelyben mások voltak az arányok a pénzelosztásban, mint ennél. Az megkapta a
4194-es számot. Majd ma kaptunk egy másik előterjesztést, ehelyett egy újat,
amelyik már más számokról szól. Ugyanakkor délelőtt még benne volt az Állami
Számvevőszék felkérése ennek az összegnek az ellenőrzésére. Most már nincs
benne, kimaradt a 4. pont. Mégpedig miért maradt ki? Azért, mert bele van írva
a 3. pontba, hogy a Magyar Televízió Rt. konszolidációs tervének időarányos
megvalósítására kapná ezt a pénzt. Ugyanennek az előterjesztésnek az
indoklásából idézem az utolsó mondatok egyikét:
a Magyar Televízió
Közalapítvány részére azzal, hogy a Magyar Televízió Rt. saját tőkéjének
részeként a tőketartalékát emelje meg. Ezzel a pénzeszközt jelentő forrással
enyhülne a társaság likviditási feszültsége, de még így is legfeljebb 2003
augusztusának elejéig képes kötelezettségeit viszonylag nagyobb feszültség
nélkül menedzselni.ö Mi lesz utána? Az, hogy a tőketartalékot likviditási
javításra használjuk, egy pénzügyi bizottsági előterjesztésben elég furcsán
olvasható. Ebből is látszik, hogy az előterjesztés szakmailag nem állja ki a
próbát.
De nézzük tovább! Önök azt mondják, hogy a Magyar Rádió Rt.
esetében a honoráriumrendszer megszüntetésének következtében szükségessé váló
bérbruttósítást, valamint a Magyar Rádió Rt. művészeti egyesületeinek további
támogatását kell biztosítani ebből az önök által biztosítandó mindössze 500
millió forintból. Ezeket az elvárásokat így leírni egy ilyen előterjesztésben,
ezt abszurdnak tartom, hisz egyedül a honoráriumrendszer megszüntetése a
kuratórium elnökének információi szerint 800 millió és 1 milliárd közötti
költségtöbbletet emészt föl.
Ezen túl még a nagyon is elvárható támogatása a Magyar Rádió
művészeti egyesületeinek természetes igény, ezt elismerem, de emellé jelképes
összeget beállítani, és ennek az összegnek az ilyen feladatokra való elköltéséért
felelőssé tenni a kuratóriumot meggyőződésem szerint nem lehet.
A Duna Televízió esetében maga az ÁSZ állapított meg 2
milliárd forintot, ehhez képest itt a megemelt összeg is csak 691 millió
forint. Hol a szakszerűség? Nincs szakszerűség! Nincs párbeszéd, diktátum van,
a párbeszéd a múlté.
Hangsúlyozom, az önök felelőssége, hogy mikor terjesztették
a Ház elé ezt az előterjesztést. Mint mondtam, ma olyan szituációt teremtettek,
hogy egyetlenegy módosító javaslat elfogadására sincs módunk azért, mert az
utolsó pillanatban hozták elénk.
Köszönöm szépen. (Taps
a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés