DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Képviselőtársak! Én a magam részéről üdvözlöm ennek a törvénynek a megjelenését
a tisztelt Ház előtt, és fontos lépésnek tartom, attól függetlenül, hogy az
Alkotmánybíróság kötelezett erre bennünket, illetve ajánlotta, hogy ezt a
lépést tegyük meg. Ugyanakkor van egy közkeletű tévedés, amelyet szeretnék
eloszlatni. Nevezetesen: az emberek nagy része azt gondolja, hogy ha egy
törvényt konszenzussal fogad el a parlament, vagy teljes egység van, akkor az
egy jó törvény. Én azt tapasztaltam szakpolitikusként, hogy amikor a tisztelt
Ház minden tagja igennel szavaz, akkor az a törvény senkit nem érdekel, vagy
senkinek semmifajta érdeksérelme nem következik belőle.
Ilyen volt a természetvédelmi törvény is, amely nagy
konszenzussal került elfogadásra, ugyanakkor jelen pillanatban is több mint tíz
végrehajtási utasítás hiányzik ehhez a törvénytervezethez. Ami a lápok
kijelölését, az ex lege területek kijelölését illeti: egy versenyfutás folyt az
elmúlt években a természetvédelem részéről.
(0.20)
Nevezetesen számos olyan gazdasági érdek mutatkozott meg,
amelyek ezekre a területekre rá akarták tenni a kezüket, illetve ezeket a
lápokat föl akarták számolni különböző beruházások érdekében. A versenyfutás
úgy nézett ki: tegyük ex legevé ezeket a területeket, majd így őrizzük meg a
jövő nemzedékei számára ezeket a természetvédelmi szempontból kiemelt
fontosságú területeket.
Ezzel szemben természetesen egy jogállamban jogos az az
igény, hogy ezen területek kijelölése a törvényeknek megfelelően történjen, és
a kijelölés során módot adjunk azoknak, akik más érdekeket képviselnek, hogy
ezt a kijelölést megtámadják. Ilyen tekintetben az, amit a tisztelt Ház most
tesz, jelentős lépés és előremutató a jogállamiság tekintetében is, de nem
csökkenti a felelősségünket abban a tekintetben, hogy bizony a természeti értékeket
az elkövetkezendő évszázadokra, évtizedekre a magyar nemzet érdekében meg kell
védeni.
Köszönöm a hozzászólás lehetőségét. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés