DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési
miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr!
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nemhogy a saját frakciótársaimat, de
még az ellenzéki képviselőtársaimat sem szoktam félrevezetni és becsapni.
Úgy gondolom, hogy az általam mondottak ma is helytállóak,
azokért ma is vállalom a felelősséget, ugyanis ma is szándékunkban áll az
üzletrészek rendezése és kifizetése.
Természetesen jóslatokba nem akarok bocsátkozni, mi lett
volna, ha nem történik meg a váltás, és nem a baloldal kerül hatalomra. Ma is
vállalom az állításomat: igazságtalan volt az üzletrésztulajdon rendezése, ezt
bizonyítja az, hogy önök a szövetkezeti aktív és nyugdíjas tagokkal akarták
kifizettetni a külsősök üzletrészét, erről törvényt is elfogadtak a
parlamentben, amelyet az Alkotmánybíróság eddig példátlan módon ától zéig megsemmisített.
(Zaj.)
Az üzletrész-felvásárlás eddig három szakaszában valósult
meg. 2003. május 5-ei állapot szerint, el tudom mondani a képviselő úrnak, hogy
461 ezer üzletrészt eladni kívánó állampolgárnak mindössze
2 százaléka nem jutott eddig hozzá az üzletrésze ellenértékéhez, és közel
70 milliárd forint került kifizetésre. Sajnos, a fennmaradt rész nem
kevés, 7606 fő az, aki eddig nem tudott hozzájutni az üzletrészéhez. Ez részben
saját hibájából történt, hisz nem tudta hitelt érdemlően igazolni az
üzletrésztulajdonát; de azt is őszintén el kell ismerni, hogy pénzügyi nehézségek is hátráltatták a kifizetés ütemes
megvalósítását.
1 milliárd 380 millió forint jogos követelés van
az állammal, most már az ÁPV Rt.-vel szemben, hisz a Magyar Fejlesztési Bank két
kft.-jétől az elmúlt fél évben az ÁPV Rt. átvette az üzletrészek rendezését, és
valóban, ez meglehetősen időigényesnek bizonyult. Kezdeményezésünkre az ÁPV Rt.
és a felügyeletét ellátó Pénzügyminisztérium erőfeszítéseket tesz a pénzügyi
fedezet biztosítása érdekében, és remélhetően rövidesen meg fogják kapni a
szükséges ellenértéket azok is, akik eddig nem jutottak hozzá ‑ egyébként
erről a helyről szeretném megköszönni a türelmüket.
Az üzletrészrendezés további sorsával kapcsolatban el kell
mondanom, hogy a kormányprogramban megfogalmazottak végrehajtására a 2357/2002.
számú kormányhatározat született meg, amely megszabta a mezőgazdasági
szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásának sorrendjét és ütemét. Mi ezt
négy évre vállaltuk, szeretném emlékeztetni a képviselő urat, nem a kormányzás
első évében akartuk megvalósítani. Mi befejeztük azon üzletrészek
felvásárlását, amit önök megkezdtek. Szeretném elmondani, hogy mind a
70 milliárd forint hitelből került felvásárlásra, és a hitelt a
Medgyessy-kormánynak kell természetesen törleszteni. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Az országnak!)
Az eddig felvásárolt üzletrészek értékesítése következik
soron, remélhetően ez néhány héten belül elkezdődik. Természetesen azt
szeretnénk, hogy ne az állam legyen a szövetkezetek tulajdonosa, hanem maguk a
szövetkezetben dolgozók, az integrációban részt vevők, a helyben gazdasági
tevékenységet folytatók. Ezt követően a felszámolt szövetkezetek
üzletrész-tulajdonosait kívánjuk kárpótolni, majd ez után kerülhet sor az alanyi
jogú üzletrész-tulajdonosoknak újabb vételi ajánlat megtételére (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
az idő leteltét.), természetesen azoknak, akik egyébként nem vásároltak
üzletrészt.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés