DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy
általános vita, remélem, vége felé járunk. Ezt azért is tartom fontosnak, mert
ez a vita is megerősítette azt, hogy azt a célt, ami miatt ezt beterjesztették,
miszerint a jogbiztonság növekedjék, ez biztos, hogy szolgálja, hiszen
lehatárolásra ad lehetőséget, érdekelteknek fellebbezésre ad lehetőséget,
jogorvoslati fórumot nyit, tehát a jogbiztonság céljait szolgálja. Ha ezt ki
akarják egészíteni, ám nézzük meg, be fogják nyilván nyújtani, hiszen azok a
javaslatok vagy gondolatok, amiket Pap János képviselő úr megfogalmazott, nem a
leírt szöveg módosítását, sokkal inkább annak a kiegészítését célozzák. Nézzük
meg, de ez már a részletes vitára tartozik.

Ugyanakkor azt is el kell mondani ‑ Illés
képviselőtársam megszólalására szeretnék ezzel reagálni ‑, hogy
önmagában az, ha egy törvény konszenzussal születik, avagy éles vita keretei
között szűk többségi szavazással, semmit nem árul el arról, hogy ez mennyire
használható jogszabály. Az igazság ugyanis és a használható jogszabály sem
feltétlenül a többségi elv alapján működik, szakmai szempontoknak kell adott
esetben megfelelni, hogy ez működőképes legyen. Azt gondolom, hogy a
legfontosabb irányba lépett el hatalmas konszenzussal annak idején
Országgyűlés, ez pedig az, hogy végre nem a gazdától akarja megvédeni a
természetet, hanem a gazdával, az ő tevékenységével, tevékeny közreműködésére
számítva kívánja megvédeni mindannyiunk érdekében a természetet, ami innen
nézve nemzeti kincs, kicsit távolabbra emelkedve Földünk és az emberiség
továbbélésének a lehetősége.

Úgyhogy azt gondolom, hogy a részletező vitákat beszéljük
meg a részletes vita keretei között, itt pedig engedjük útjára ezt a törvényt,
hiszen látnivaló, hogy az általános vitára és a megcélzott előnyök nyújtására
is alkalmas tervezetről van szó.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu