ELNÖK: Tisztelt
Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Folytatjuk a szavazást.

A 133/1. és a 133. pontban Stolár Mihály módosító indítványt
terjesztett elő a kollégiumi élettel kapcsolatban. Először a 133/1. pontról
szavazunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most Stolár Mihály 133. pontban lévő javaslatát teszem fel
szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

A 134/1., 135., 136. és 137. pontokban egymás mellett is
elfogadható megoldások találhatók a törvényjavaslat 39. §-ában a törvény
59. § (5) bekezdése módosítására.

Először Sági József javaslatáról határozunk a 134/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Cseresnyés Péter javaslatát teszem fel szavazásra a
135. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Sági József javaslatát teszem fel szavazásra a 136.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 137.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 138/2. pontban Révész Máriusz módosító javaslatáról
szavazunk, ami szövegpontosítást tartalmaz. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 141. pontban Stolár Mihály módosító indítványáról
szavazunk, amely nyelvtani pontosítást tartalmaz. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 142/1. pontban Pósán László szövegpontosításról szóló
módosító javaslata következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 142/2. és az azonos tartalmú 150. pont alternatívát képez
a 146. pontban lévő javaslattal. Ezek mellett is elfogadható a 147. és a 149.
pontban lévő két javaslat. Az alaprendelkezés az iskolai minősítéseket szabályozza.

Először Stolár Mihály és Martonosi György javaslatát teszem
fel szavazásra a 142/2. és a 150. pont szerint. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

Most Stolár Mihály javaslata következik a 146. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 147. pont következik. Az oktatási bizottság nem
támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.

A 149. pont következik. Az oktatási bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 151. és a 318. pontban Kuzma László jogszabály-hivatkozást
módosít. Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 153/1. pontban Tóth Ferenc és Kuzma László módosítása
következik. Ebben biztosítani kívánják, hogy konkrét ügyben jogszabály
másképpen is rendelkezhessen. Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 156/1. pontban Tóth Ferenc és Kuzma László módosítása
szerepel. Lényege: ha a tanuló a felzárkóztató oktatásban alapműveltségi
vizsgához kötött szakmát tanul, alapműveltségi vizsgát később is tehet, azzal a
megkötéssel, hogy a szakmai vizsga megkezdésének feltétele az
alapvizsga-bizonyítvány. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

(21.40)

A 159. pontban Tóth Ferenc módosító indítványa következik,
amely szerint iskolatípustól és évfolyamtól függetlenül az idegen nyelv
tekintetében az első évben eltérő rendelkezések érvényesüljenek az eredeti
szabályozástól. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 160 pontban Tóth Ferenc egy bekezdés elhagyását
kezdeményezi. Az alaprendelkezés szerint a szülőt tájékoztatni kell azokról a
lehetőségekről, amelyekkel az iskola segítséget tud nyújtani gyermeke
eredményes felkészüléséhez. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 161. pontban Kuzma László és Tóth Ferenc elhagyásra
irányuló módosítványáról szavazunk. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 163. pontban Tóth Ferenc szövegpontosító módosító
indítványáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 164. pontban Kuzma László a törvényjavaslat egy pontjának
módosítását indítványozza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 165. és 165/1. pontban Stolár Mihály két változatot
terjesztett elő a nem önkormányzati nevelési-oktatási intézmények működésének
módosítására.

Először a 165/1. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el. (Folyamatos
nagy zaj.)

Most a 165. pont következik. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 166. pontban Lezsák Sándor és mások javasolnak egy
elhagyást. Az alaprendelkezés az oktatási minisztert közoktatási megállapodás
megkötésére kötelezné. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 167. pontban Pánczél Károly kezdeményez szövegpontosítást.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 168. pontban Tóth Ferenc kiegészítésre tesz javaslatot. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

A 170., 171. és 172. pontokban alternatív javaslatok
találhatók. Először Szabados Tamás és társai javaslata következik a 170. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen szavazattal,
301 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Balogh Miklós és társai javaslata következik a 171.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal,
304 nem ellenében nem fogadta el.

Szabados Tamás és társai javaslata következik a 172. pont
szerint. A javaslatot a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 7 igen szavazattal,
325 nem ellenében nem fogadta el. (Moraj.)
Örülök, hogy képviselőtársaimban egy-egy szavazás ilyen izgalmakat tud kiváltani.

A 181. és a 181/1. pontokban Révész Máriusz azonos tartalmú
módosításokat terjesztett elő. Az alaprendelkezés azt az esetet szabályozza,
amikor az önkormányzat nem saját intézmény fenntartásával gondoskodik az óvodai
vagy az általános iskolai nevelésről. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
198 nem ellenében nem fogadta el.

A 182. pontban Pósán László javasolja egy bekezdés
megváltoztatását. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 183. és a hozzá kapcsolódó 322. pontban, illetőleg a
183/1. pontban Tóth Ferenc és Kuzma László két változatot terjesztettek elő.
Ennek lényege, hogy a szakiskolai oktatás keretében a felzárkóztató oktatás
megszervezéséről és a felzárkóztatásban részt vevő tanulók kollégiumi
ellátásáról a megyei, illetőleg fővárosi önkormányzat gondoskodik.

Először a 183/1. pontot teszem föl szavazásra. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
190 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc és Kuzma László javaslata következik a 183.
és 322. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 183/2. pontban Tóth Ferenc és Kuzma László javasolja egy
felzárkóztató szabály módosítását. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 185. és 186. pontokban alternatíva található. Emellett is
elfogadható a 187. pontban lévő indítvány. Az alaprendelkezés az intézmény
megszüntetésével és átszervezésével kapcsolatos szabályt tartalmaz.

Először Pósán László javaslatát teszem föl szavazásra a 185.
pont szerint. Az oktatási bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem
támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Pósán László javaslata következik a 186. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
189 nem ellenében nem fogadta el.

Most Stolár Mihály javaslata következik a 187. pont szerint.
A bizottságok ezt sem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 189. és 189/1. pontokban Pósán László két változatot
terjesztett elő. Az indítványok szerint az oktatási miniszter jogszabályban
meghatározottak szerint megteremti a minőségfejlesztés feltételeit.

Először a 189/1. pontról határozunk. Az oktatási bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

(21.50)

Most a 189. pontról szavaz az Országgyűlés. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 191. és a 191/1. pontokban Kuzma László azonos tartalmú
javaslatokat terjesztett elő szövegpontosításra, amely az oktatási miniszter
feladatait tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
191 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 192. és a 192/1. pontokban alternatíva található, amely az oktatási miniszter egyik feladatát
fogalmazná meg.

A 192/1. pontról határozunk először, amelyet Tóth Ferenc és
Kuzma László terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
190 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 192. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
190 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 193. pontban Balogh Miklós és mások javasolnak módosítást.
A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a Fidesz-frakció
külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 196 igen szavazattal,
131 ellenszavazattal elfogadta.

A 194. és a 195. pontokban egymás mellett elfogadható
megoldások találhatók. A 194. pont magába foglalja a 195/2. és a 195/3. pontban
levő indítványt. Mind a négy indítvány a kormányrendeleti szabályozási kör
egyik esetét módosítja.

Először Pánczél Károly javaslatát teszem fel szavazásra a
194. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
196 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Pósán László javaslata következik a 195. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Pósán László következik javaslatával a 195/2. pont
szerint. A bizottságok szintén nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Révész Máriusz és Pánczél Károly javaslata következik a
195/3. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 196. és a 196/1. pontokban Pósán László két változatot
terjesztett elő. Az alaprendelkezés az oktatási miniszter
közoktatás-fejlesztéssel kapcsolatos egyik feladatát tartalmazza.

Először a 196/1. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most a 196. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
190 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 199/2. pontban Pánczél Károly és Révész Máriusz javasol új
bekezdést, új rendelkezést. Az alaprendelkezés az oktatási miniszternek az
oktatási programok kidolgozásával kapcsolatos feladatait tartalmazza. Felhívom
képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 198., a 199.
és a hozzá kapcsolódó 201., továbbá a 199/1. és a hozzá kapcsolódó 199/4.
pontok elfogadását ‑ úgyhogy
jól gondolják meg, hogy ezt megszavazzák-e.

Most tehát a 199/2. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 199/1. és a 199/4.
pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
191 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most ismét Kuzma László javaslata következik a 199. és a
201. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

Révész Máriusz javaslata következik a 198. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
190 ellenszavazattal nem fogadta el.

Az ajánlás 199/3. és 200. pontjaiban alternatíva található a
közoktatási fejlesztéssel kapcsolatos miniszteri feladatokról.

Először Révész Máriusz javaslata következik a 199/3. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
191 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.

Révész Máriusz javaslata következik a 200. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Az ajánlás 202. pontjában Révész Máriusz egy bekezdés
elhagyását javasolja. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat
kizárja a 202/1., illetőleg a 203. pontok elfogadását. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Révész Máriusz javaslata következik a 202/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Tóth József és Stolár Mihály javaslata következik a 203.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

(22.00)

Az ajánlás 204. pontjában Pánczél Károly egy paragrafus
elhagyását kezdeményezi. Felhívom a figyelmet, hogy ez a 205. és 206. pontokban
lévő indítványokat kizárja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc javaslata következik a 205. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
198 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László javaslata következik a 206. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 207. és a 207/1. pontokban Stolár Mihály javasolja a 99. §
(2) bekezdésének kiegészítését. Az alaprendelkezés az ellenőrzési, mérési,
értékelési feladatok végrehajtására tartalmaz szabályokat. Először a 207/1.
pontról határozunk. Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 207. pontban Stolár Mihály javaslata következik. Az
oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 208. pontban Lezsák Sándor és mások a vizsgaközpontokkal
kapcsolatban javasolnak módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 209/1. és a 213/1. pontokban Pósán László javasol
elhagyásokat, illetve az f) pont módosítását. Ennek elfogadása kizárja a 210.,
211. és a 212. pontokban lévő indítványokat. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László javaslata következik a 210. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Ismét Pósán László javaslata következik a 211. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László javaslata következik a 212. pont szerint.
A bizottságok ezt sem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

A 213. és a 213/2. pontokban egymás mellett is elfogadható
megoldások találhatók. Először Pósán László javaslatát teszem fel szavazásra a
213. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László 213/2. pont szerinti javaslata következik.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
190 nem ellenében nem fogadta el.

A 213/3. és a 214. azonos tartalmú pontokban Pósán László
javasol módosítást, amely a fenntartónak a szervezési és működési szabályzat
jóváhagyásával kapcsolatos hatáskörét tartalmazza. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 216. és 216/1. pontokban Tóth Ferenc kiegészítené a 102.
§-t új bekezdéssel. Mindkét indítvány fenntartói feladatokat fogalmaz meg.
Először a 216/1. pontról határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc javaslata következik a 216. pont szerint.
Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 217. és a 217/1. azonos tartalmú pontokban Pósán László
javasol módosítást hatásköröket érintően. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Az ajánlás 218/1. és a hozzá kapcsolódó 223/1., 225/1.
pontok, továbbá a 219. pont, illetve a 221. és a hozzájuk kapcsolódó 225.,
228., valamint 222. és a hozzá kapcsolódó 223. és 226. pontok alternatívát
tartalmaznak. Mindegyik a szervezeti és
működési szabályzattal kapcsolatos.

Először Pósán László javaslatát teszem fel szavazásra a
218/1., a 223/1. és a 225/1. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László javaslatát teszem fel szavazásra a 222.,
223. és 226. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

Pósán László, Lezsák Sándor és mások javaslatát teszem fel
szavazásra a 219. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 221.,
225. és 228. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 228/1. pontban Pánczél Károly és Révész Máriusz javasol
módosítást, amely miniszteri feladatkört érint. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal,
195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(22.10)

A 229. pontban Tóth Ferenc és mások javasolnak elhagyást.
Felhívom figyelmüket, hogy ennek elfogadása kizárja a 230/1., 231., 232.
pontokban levő javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 230/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 231. pont szerint.
Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

Martonosi György javaslata következik a 232. pont szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 229/1. és a 230. pontokban alternatívák találhatók.
Először Stolár Mihály javaslata következik a 229/1. pont szerint. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.

Révész Máriusz javaslata következik a 230. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal,
192 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 233. pontban Révész Máriusz a törvényjavaslat módosítását
tankönyv biztosítására utaló szabállyal egészítené ki. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 236. pontban Pánczél Károly új rendelkezést javasol, amely
a tankönyvvásárlással van összefüggésben. A 233/1., a 234. és a 235. pontokban
levő indítványok elfogadását kizárja ennek az elfogadása.

Először tehát a 236. pont szerint teszem fel a javaslatot. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most ismét Révész Máriusz javaslata következik a 233/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most ismét Révész képviselő úr indítványa következik a 234.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

Révész Máriusz indítványa következik a 235. pont szerint. (Jelzésre:) Pillanat, az egyik gép nem
működik, intézkedni fogunk. Horváth Csaba gépe nem működik.

Tehát most Révész Máriusz 235. pont szerinti javaslata
következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 237. és a 237/1. pontokban Pánczél Károly több változatot
terjesztett elő magántanulókkal kapcsolatos szabályok módosítására.

Először a 237/1. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

Pánczél Károly javaslata következik a 237. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 238. pontban Tóth Ferenc egy indítvány elhagyását
indítványozza. Ez az emelt szintű oktatás magyarázatára vonatkozik.

Felhívom a figyelmüket, hogy ennek elfogadása kizárja a 239.
és a 239/1. pontban levő alternatívát. Az oktatási bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
193 ellenszavazattal nem fogadta el.

Stolár Mihálynak a 239. pont szerinti javaslata következik.
Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
190 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc 239/1. pont szerinti javaslata következik.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
196 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 240., 240/1., 240/2. pontokban alternatíva található,
mindhárom indítvány a hátrányos helyzetű gyermekek törvény szerinti meghatározását
módosítaná.

Először Révész Máriusz javaslatát teszem fel a 240/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc és Kuzma László javaslatát teszem fel
szavazásra a 240/2. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

Tóth Ferenc és Kuzma László javaslata következik a 240. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
191 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 242. pontban Tóth Ferenc és mások javasolnak módosítást,
ami az integrációs felkészítés fogalmát érinti. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 246. pontban Cseresnyés Péter javasol módosítást. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
191 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.

A 247., 248., 249/1. pontokban alternatíva található,
amelyek mindegyike a könyvtáros tanárok alkalmazását érinti.

A 249/1. pontban levő javaslatot teszem fel először
szavazásra, amelyet Révész Máriusz és mások terjesztettek elő. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
194 ellenszavazattal nem fogadta el.

(22.20)

A 247. pont szerint Martonosi György indítványát teszem fel
szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 248. pontban Révész Máriusz és mások tettek módosító
indítványt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 250. pontban szereplő indítványt Bakonyi Tibor
visszavonta.

A 251. és a 251/1. pontokban Révész Máriusz javasol
módosítást, ami határidő-változtatást érint.

Először a 251/1. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító indítványt 132 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 251. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal,
188 nem ellenében nem fogadta el.

A 252. pontban Révész Máriusz és mások tesznek indítványt,
amely a 2008 és 2011 közötti időszakra tartalmaz szabályozást. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 255. pontban Révész Máriusz és mások, valamint Lezsák
Sándor és mások, továbbá Cseresnyés Péter elhagyást javasol, ami határidőket
érint. Felhívom a figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 254/2.
pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Tóth Ferenc és mások javaslata következik a 254/2. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
191 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 259. és a 259/1. pontokban Pánczél Károly tesz kiegészítő
javaslatokat a kollégiumi igazgatók kinevezésével kapcsolatban.

Először a 259/1. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok
nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 259. pont szerinti javaslat következik. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal,
191 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 261. és 261/1. pontjában Tóth Ferenc javasol két
változatú módosítást. Ez az önkormányzati intézkedési terv elkészítésével
kapcsolatos szabályokat érinti.

Először a 261/1. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Tóth Ferenc javaslata következik ismét a 261. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

A 262. pontban Kuzma László javasol elhagyást. Felhívom a
figyelmüket, hogy ennek a javaslatnak az elfogadása kizárja a 263/2. és a
263/3., valamint a 265. pontokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 263/2. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

Most Kuzma László javaslata következik a 263/2. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Most Tóth Ferenc javaslatát teszem
fel szavazásra a 263/3. pont szerint. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

Most Tóth Ferenc javaslata következik a 265. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A következő indítványt
Farkas Imre és Jauernik István visszavonta.

Most Tóth Ferenc javaslata következik a 270. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító indítványt 134 igen szavazattal,
193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 271. és a 272. pontokban alternatíva található a
törvényjavaslat 82. §-ában, amely időkeretek megemelését tartalmazza.

Először a 271. pontot teszem fel szavazásra, amelyet Tóth
Ferenc javasolt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Szabados Tamás és mások javaslatáról határozunk a 272.
pont szerint. Az oktatási és a foglalkoztatási bizottság támogatja, az
önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 6 igen szavazattal,
327 nem ellenében nem fogadta el.
(Zaj. – A kormánypárti képviselők felé:)

Hadd használjam ki a pillanatnyi örömöt arra, hogy jó
étvágyat kívánjak kedves képviselőtársaimnak, akik éppen almát fogyasztanak, és
kérem, hogy másokkal is osszák meg ezt az élvezetet. Természetesen szünetet
bármikor szívesen elrendelek, ha erre szükség van.

Tisztelt Országgyűlés! A 274. és a 274/1. pontokban Tóth
Ferenc alternatívát terjeszt elő a törvényjavaslat 82. §-ában, mely határidőket és százalékszámokat módosít.

Először a 274/1. pontról határozunk. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Tóth Ferenc 274. pontban lévő javaslata következik. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

(22.30)

A 275. és a 275/1. pontokban Pánczél Károly tett több
módosítást. Mindkét indítvány a korai fejlesztés és gondozás feladatával kapcsolatos.

Először a 275/1. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
191 nem ellenében nem fogadta el.

A 275. pontban Pánczél Károly javasol módosítást. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 276. pontról döntünk, amelyet Stolár Mihály
terjesztett elő, amely elhagyásra vonatkozik. Felhívom a figyelmüket, hogy
elfogadása kizárja a 277. és a 277/1. pontok elfogadását. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most Pósán László javaslatát teszem fel szavazásra a 277.
pont szerint. Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

Most Stolár Mihály javaslata következik a 277/1. pont
szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 278. pontban Stolár Mihály a törvényjavaslat módosítását
javasolja, amely a fejlesztő pedagógusokra tartalmaz megállapításokat. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

A 279/0/1. és a 279. pontok alternatív javaslatokat
tartalmaznak. A 279/0/1. pontot az előterjesztő támogatja, de az MDF-frakció
külön szavazást kért róla.

Először Révész Máriusz és mások javaslatát teszem fel
szavazásra a 279. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 279/0/1. pontot teszem fel szavazásra az oktatási
bizottság javaslata szerint. Az előterjesztő a javaslattal egyetért. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 185 igen szavazattal,
147 nem ellenében elfogadta.

A 279/1. és a 280. pontokban Tóth Ferenc és Kuzma László
terjesztettek elő javaslatot.

Először a 279/1. pontot teszem fel szavazásra. A bizottságok
nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 121 igen szavazattal,
207 nem ellenében nem fogadta el.

Tóth Ferenc és Kuzma László javaslata következik a 280. pont
szerint. Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 281. pontban Stolár Mihály kíván az óvodákkal kapcsolatban
módosítást. Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
196 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 282. pontban Révész Máriusz és mások javasolnak
módosítást, amely az alkalmazottak és a vezetők létszámával kapcsolatos. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 284/1. pontban az oktatási bizottság javasol módosítást.
Az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen szavazattal,
310 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 289., 290., 290/1. és 292. pontok alternatív javaslatokat
tartalmaznak. A 290/1. pontot az előterjesztő támogatja, de a Fidesz külön szavazást
kért róla.

Most Révész Máriusz és mások javaslatát teszem fel
szavazásra a 289. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
(Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

Most Révész Máriusz és mások javaslata következik a 290.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
197 nem ellenében nem fogadta el.

Most Szabó Zoltán és mások javaslata következik a 290/1.
pont szerint. A bizottságok és az előterjesztő támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 196 igen szavazattal,
136 nem ellenében elfogadta.

Lezsák Sándor és mások javaslatát teszem fel szavazásra a
292. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

Martonosi György javaslata következik a 293. pont szerint. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Révész Máriusz és mások 293/2. pont szerinti
javaslatáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal,
200 nem ellenében nem fogadta el.

Most ismét Révész Máriusz és mások javaslata következik a
293/1. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

(22.40)

A 293/3. pontban Révész Máriusz és mások javasolnak
kiegészítést. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 293/4. pontban Révész Máriusz és mások javasolnak
módosítást. Annak a munkának az óradíja, amelyet a pedagógus rendes
munkaidőben, kötelező órán felül ellát, a jogszabályban előírt díj
másfélszerese. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
197 nem ellenében nem fogadta el.

A 293/5. pontban Révész Máriusz és mások javasolnak
módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
198 nem ellenében nem fogadta el.

A 293/6. pontban Révész Máriusz és mások a törvényjavaslat
módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 293/7. pontban Révész Máriusz és mások elhagyást
javasolnak: az alaprendelkezés szerint a teljesítménypótlék alkalmazása esetén
további tanítás elrendelésére csak kormányrendeletben meghatározott, különösen
indokolt esetben kerülhet sor. A bizottságok nem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

A 294/1. pontban Révész Máriusz és mások elhagyást
javasolnak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 294/2. pontban Révész Máriusz szintén elhagyást javasol. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 295., 295/1. pontokban
Farkas Imre, Jauernik István, valamint Révész Máriusz és mások azonos
tartalmú módosítást javasolnak, azonban a bizottságok ezt sem támogatják. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
192 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett nem fogadta el.

A 295/2. pontban Révész Máriusz és mások javasolnak
elhagyást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 295/3. pontban Révész Máriusz és mások szintén elhagyást
javasolnak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 296. pontban Révész Máriusz és mások elhagyást javasolnak.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
192 nem ellenében nem fogadta el.

A 298. pontban Farkas Imre, Révész Máriusz, Lezsák Sándor,
valamint képviselőtársaik elhagyást javasolnak. Elfogadása esetén a 298/1.,
298/2., 298/3., 299. pont tárgytalanná válik ‑ érdemes
meggondolni. A bizottságok nem támogatják. Most a 298. pontot teszem fel
szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
195 nem ellenében nem fogadta el.

Most a 298/1. pontban Cseresnyés Péter szövegpontosító
javaslatát teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal,
197 nem ellenében nem fogadta el.

A 298/2. pontban Cseresnyés Péter javasol szövegpontosítást.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal,
201 nem ellenében nem fogadta el.

A 298/3. pontban Sági József javasol szövegpontosítást. A
bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
198 nem ellenében nem fogadta el.

A 299. pontban Szabados Tamás és mások javasolnak
módosítást. A bizottságok és az előterjesztő támogatja, de a Fidesz külön
szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 199 igen szavazattal,
139 nem ellenében elfogadta.

A 300. pontban Tóth Ferenc és Sági József javasol
módosítást. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 303. pontban Sági József javasol módosítást. A bizottságok
nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 307., 309. és 310. pontokban Pósán László javaslata alternatív tartalmú a 308. és 311. pontban
Lezsák Sándor és mások által előterjesztett indítvánnyal, a közoktatási
információs rendszerrel kapcsolatban. Először Pósán László javaslatát teszem
fel szavazásra a 307., 309. és 310. pontok szerint. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
193 nem ellenében nem fogadta el.

Most Lezsák Sándor és mások javaslata következik a 308. és
311. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

A 312. és 313. pontokban egymás mellett is elfogadható
javaslatok találhatók. Ezek a pedagógusigazolványra vonatkoznak. Először Stolár
Mihály javaslatát teszem fel szavazásra a 312. pont alapján. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

Most Révész Máriusz és mások javaslata következik a 313.
pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
196 nem ellenében nem fogadta el.

A 314. pontban Tóth Ferenc és mások a törvényjavaslat
„Létszámhatárokö címével kapcsolatos módosítást kezdeményez. A bizottságok nem
támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal,
194 nem ellenében nem fogadta el.

(22.50)

A 323. pontban Tóth Ferenc hatályba léptető rendelkezéssel
kapcsolatos módosítást tenne. Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem,
szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal,
198 ellenszavazattal nem fogadta el.

Bakonyi Tibor a 323/2. pontban tett indítványát visszavonta.

A 324. pontban Pósán László a törvényjavaslat módosításával
hatályba léptető rendelkezéseket módosítana. Az oktatási bizottság nem
támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal nem fogadta el.

A 325. és a 325/1. pontokban Sági József hatályon kívül helyező rendelkezésekre két módosítást is
előterjeszt.

Először a 325/1. pontról határozunk. Az oktatási bizottság
nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
196 ellenszavazattal nem fogadta el.

Most Sági József javaslatát teszem fel a 325. pont szerint.
Az oktatási bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító indítványt 139 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.

A 327. pontban Révész Máriusz a tankönyvpiac rendjéről szóló
törvény módosítását érinti a módosító indítványával. Az oktatási bizottság nem
támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal,
195 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk.
Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett
volna határoznunk, és mégsem döntött az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Ilyen jelentkezést nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra jövő heti ülésünkön
kerül sor. (Folyamatos zaj.) Még
türelmet szeretnék kérni képviselőtársaimtól.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pártok működéséről és
gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló
törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést
T/3956. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/3956/4. és 6.
számokon kapták kézhez.

Megkérdezem, hogy az előterjesztők részéről kíván-e valaki
válaszolni a vitában elhangzottakra. (Senki
sem jelentkezik.) Jelentkezést nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlásban
szereplő 1. pontot az előterjesztője visszavonta.

Az előterjesztők a kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatják.
Ennek elfogadásához minősített többségű határozathozatal szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi
bizottság javaslatát a kiegészítő ajánlás 1. pontja szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 326 igen
szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra a következő ülésünkön
kerül sor. (Zaj.) Még mindig nincs
vége.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási,
oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló törvényjavaslat módosító
javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3955. számon, a bizottságok
együttes ajánlásait T/3955/4. és 12. számokon kapták kézhez.

Megkérdezem, hogy a előterjesztők kívánnak-e válaszolni a
vitában elhangzottakra. (Senki sem
jelentkezik.) Nem kívánnak.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlásban
szereplő 1. pontot előterjesztője visszavonta.

Az előterjesztők a kiegészítő ajánlás 1-7. pontjait támogatják.
Ezek közül a 2. pont kivételével valamennyi indítvány elfogadásához minősített
többségű határozathozatal szükséges. Erre figyelemmel a döntéshozatalra két
részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi
bizottság javaslatait a kiegészítő ajánlás 1., 3., 4., 5., 6. és 7. pontjai
szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő támogatott
módosító javaslatokat 334 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi
bizottság javaslatait a kiegészítő ajánlás 2. pontja szerint. Most egyszerű
többség szerinti szavazás következik.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő támogatott
módosító javaslatot 329 igen szavazattal és 4 ellenszavazattal elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra a következő ülésünkön
kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.
(IX.30.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati
javaslat módosító javaslatairól történő határozathozatal. Az előterjesztést
H/3949. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/3949/3. számon
kapták kézhez.

Megadom a szót Avarkeszi Dezsőnek, az ügyrendi bizottság
alelnökének, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. (Zaj.) Figyelmet kérek, már nem tart
soká.

Forrás: parlament.hu