ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Megvárom, amíg
valamennyi képviselőtársam elfoglalja helyét az ülésteremben, és a csipkártyát
mindenki az olvasóba helyezi. Kérem, ezt ellenőrizzék képviselőtársaim, mert a
monitorom szerint pillanatnyilag mindössze 155 képviselő van jelen az
ülésteremben. Ismételten kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a
helyüket. Ahogy jeleztük a napirendi ajánlásban is, az ülés kezdetétől határozatképességre
van szükség, tekintettel arra, hogy most mandátumigazolásra kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom valamennyi
képviselőtársam figyelmét, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a
mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet
benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Monitorom szerint a behelyezett
képviselői kártyák száma 199, most tehát határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja-e Rubovszky
György mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. ‑ 196
igen, 0 nem, 0 tartózkodás.) Köszönöm szépen. Wekler Ferenc alelnök úr
jelzi, hogy ő is igennel szavaz, csakúgy, mint Németh Zsolt képviselő úr, valamint
Káli Sándor képviselő úr
(További
jelzések érkeznek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés nincs arra
berendezkedve, hogy egyenként mindenki kézzel szavazzon. Ismételten szavazni
fogunk.
Kérdezem tehát önöket, igazolják-e Rubovszky György leendő
képviselőtársunk mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 196 igen szavazattal,
ellenszavazat és tartózkodás nélkül igazolta Rubovszky György mandátumát. (Taps.)
Németh Zsolt képviselő úr jelzi, hogy nem működik a gépe és
igennel szavaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megkérem Rubovszky
György képviselőtársunkat, hogy fáradjon a terem közepére, és tegye le az
esküt. Megkérem Vidoven Árpád jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét,
tisztelt képviselőtársaimat pedig arra, hogy álljanak fel. (A teremben lévők felállnak. ‑ Dr. Rubovszky
György a terem közepére lép.) Jegyző úr! (Dr. Vidoven Árpád jegyző előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés