ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim!
Tekintettel arra, hogy Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr gépi szavazással
kérte a szavazás megismétlését, tehát kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a napirendi ajánlást kezdeményező indítványomat a T/2702. számú
előterjesztéssel kapcsolatban. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy 194 igen szavazattal, nem szavazat és
tartózkodás nélkül a javaslatot az Országgyűlés elfogadta.

Záróvitára és zárószavazásra ma délután, a határozathozatalok
sorában elsőként kerül sor.

Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a monitor értelmében a
behelyezett képviselői kártyák száma 341.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a napirendi ajánlás módosítását kezdeményező indítványt, amely arra
irányul, hogy a T/4148. számú előterjesztés általános vitája záruljon le a
holnapi napon. Amennyiben az Országgyűlés ezt a javaslatot elfogadja, az
előterjesztés tárgyalására majd úgy teszek javaslatot, hogy a vezérszónoki
felszólalásokat követően további képviselői felszólalásokra is sor kerülhessen,
5-5 perces időkeretben. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatomat látható
többséggel elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja a
szükséges aláírások benyújtásával kezdeményezte, hogy a mai ülésünk napirendje egészüljönki a magyar nemzeti katasztrófaalap
létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú
határozati javaslat; a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról
és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról
szóló T/4005. számú törvényjavaslat;
valamint a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
szóló 2000. évi XCVI. törvény módosítását kezdeményező T/3991. számú törvényjavaslat
tárgyalásával, továbbá hogy az ülésen ne
kerüljön sor a Magyar Köztársaság Országgyűlése Házszabályának
módosításáról szóló H/3949. számú határozati javaslat módosító javaslatainak
határozathozatalára.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés
napirendjét a H/2828. számú határozati javaslat tárgyalásával. Kérem,
kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a
napirendi ajánlás módosítására tett javaslatot nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés
napirendjét a T/4005. számú törvényjavaslat tárgyalásával. Kérem, kézfelemeléssel
szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a
módosításra tett javaslatot nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét
a T/3991. számú törvényjavaslat tárgyalásával. Kérem, kézfelemeléssel
szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a
módosításra tett javaslatomat nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, módosítja-e az ülés
napirendjét azzal, hogy a H/3949. számú országgyűlési határozati javaslat
módosító javaslatainak határozathozatalára a mai ülésen ne kerüljön sor. Kérem,
kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a
napirendi ajánlás módosítására tett javaslatot nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a mai napon csak a
módosító javaslatról határoz az Országgyűlés, a zárószavazásra a következő, június 23-ai ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörömben
előterjesztett napirendről határozunk.
Előtte azonban bejelentem, hogy a költségvetési bizottság ma délelőtti ülésén
új változatban, H/4249. számon terjesztette elő a közszolgálati média
részvénytársaságok alaptőke-emelésére szolgáló költségvetési célelőirányzat
elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, és kérte a sürgős
tárgyalást is. A kiküldött napirendi ajánlás azt tartalmazza, hogy ebben az
esetben a sürgősségről való döntés esetén az előterjesztés mai tárgyalására is
sor kerül.

Mindezekre figyelemmel a napirendi ajánlást úgy terjesztem
elő, hogy ma délután az Országgyűlés döntsön a sürgősségi indítványról is.
Mielőtt a napirendről szavaznánk, felhívom figyelmüket, hogy amennyiben
valamely szavazásra terjesztett előterjesztéshez módosító javaslat érkezik, a
határozathozatalra csak a következő ülésen kerül sor, figyelemmel arra, hogy
ezek támogatottságáról az előterjesztő a Házszabályban megszabott határidőig
nem tudott nyilatkozni.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a
házbizottság ülésén a konszenzussal kialakított időkereteket tartalmazó, de
elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást.

Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr ügyrendben kért szót.
Frakcióvezető-helyettes úr!

Forrás: parlament.hu