FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter
Úr! Ön a semmitmondásban zseniális. (Moraj
a kormánypárti sorokban.) Azokat a kifizetéseket sorolta fel ennek a
kormánynak az érveként, amelyeket még a polgári kormány kezdeményezett: a
nyugdíjasoknak való kifizetést és a felszámolás alatt lévő szövetkezetek
üzletrészeinek a kifizetését. (Szórványos
taps az ellenzéki padsorokból.)

De a nagyon kritikus kérdésekre nem adott választ, hogy mi
lesz a jogvesztő határidő utáni, örökléssel megszerzett üzletrészek
kifizetésével, mi lesz a szövetkezetekből kizárt tagok üzletrészeinek a
kifizetésével, és mi lesz az igénybejelentés határideje után nyugdíjassá váltak
üzletrészeinek kifizetésével. Ön ugyanazt a sémát alkalmazza, amit Magyarország
már megismerhetett a Smart Hungary program esetében, az Európa-terv program esetében,
a nemzeti fejlesztési program esetében, magyarul: egyetlenegy szlogen, mögötte
tartalom, megvalósítás semmi, nulla ‑ ugyanez várható, úgy néz
ki, a szövetkezeti üzletrészek kifizetése esetében is.

Válaszát sajnálatosan ‑ természetesen ‑ nem
tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki
padsorokban.)

Forrás: parlament.hu