GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt
Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, mindegyikünk előtt ismert,
hogy a munkaerőpiac elég ellentmondásos képet mutat, nemcsak most, hanem az
elmúlt évtizedben is így volt ez. Igazából a hátrányos és a halmozottan
hátrányos helyzetű térségekben, de a térségeken kívül is megmutatkoznak ezek a
különbségek, akár területi vagy akár strukturális vonatkozásban mérhetők ezek.
Azt gondolom, hogy ezeknek a különbségeknek a minimalizálódása elkezdődött a
2003-as esztendő első harmadában, hiszen több milliárd forint a mikro-, kisvállalkozások
irányába munkahelyteremtés tekintetében döntéssel felruházottá vált. Mindezek a
folyamatok abszolút pozitív ízűek, olyanok, amelyek segítik egyrészt a
technológiai fejlesztések tovább-bővülését, másrészt a munkahelyek életre
hívódását vagy éppen ezeknek a mikro-, kisvállalkozásoknak a további
megerősödését és a későbbiekben történő létszámfelvevő-képességének a
kialakulását. Ezzel együtt kósza hírek keltek lábra, amelyek riadtságot
keltettek a vonatkozásban, hogy a források oldaláról korlátos a rendszer, és a
munkahelyteremtésre nem lesz mód és lehetőség.

Kérdezem tehát miniszter urat, valójában mi a helyzet. A
Munkaerő-piaci Alapot felügyelő tanács tud-e, akar-e, és miniszter úr tudja-e
ezt a folyamatot segíteni, hogy források biztosítására kerüljön sor a
későbbiekben is? Másodjára pedig, hogy mindaz, ami a halmozottan hátrányos
helyzetű térségekben meglévő különbségek minimalizálódására fordítható a
döntéseknél, szempontrendszerek kialakításánál, figyelembe vevődik-e a későbbiekben is akképpen, ahogy ez elindult az
elmúlt időszakban?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu