HOMA JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a miniszter úrnak cinikusnak
egyáltalán nem mondható válaszát. Abba a bölcsek könyvébe természetesen nem
kívánok bekerülni, ahol ő állítja össze a fő sorokat.
(15.10)
Csak annyit szeretnék mondani, hogy bizonyára emlékszik még
rá, bár nem volt parlamenti képviselő az előző ciklusban, hogy különösen a
millennium idején, a polgári kormány esztendeiben az emberek azt érezték, hogy
minden épül és szépül, rendkívül sok műemlék felújításra kerül, többek között
47 Árpád-kori templom is. Ha most például elmenne Esztergomba, és megnézné,
hogy mi történt a királyi kápolnával, akkor megtapasztalhatná, hogy az egyik
legértékesebb középkori műemlék felújítása megállt azért, mert nincs rá elég
pénz, és ez azt is magával hozta, hogy valószínű, a már elkészített, felújított
rész is romlásnak indul, hiszen annak állaga is romlik majd. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi
az idő leteltét.) Úgy gondolom, ha segíteni próbál, akkor menjen el
Esztergomba, nézze meg ezt a helyet, és segítsen nekik.
Válaszát természetesen nem tudom elfogadni. (Az elnök ismét csenget.) És arra kérem
önöket, hogy vonják vissza a Medgyessy-csomagot
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés