KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: A
képviselő asszony szándékával egyetértve azt tudom a tisztelt Ház
tájékoztatásául elmondani, hogy a Rákoskeresztúri új köztemetőben szervezett
mai ünnepség a protokollrend szerint lehetőséget teremt arra, hogy a
megemlékezők széles körei a maguk választotta időpontban, személyes emlékeiknek
és meggyőződésüknek is érvényt szerezve, maguk is a személyes és közösségeik
ünnepét külön is lebonyolítsák.
Nos, a mai délelőtti órákban lehetőség volt arra, hogy a
korábbi évek gyakorlatának megfelelően a parlamenti pártok frakciói, azok
képviselői elhelyezzék a megemlékezés koszorúit, a köztársasági elnök úr
képviselője, a kormány képviselője és a pártok képviselői azok sorában, akik
társadalmi szervezetként vagy egyébként meg kívántak emlékezni. Azt gondolom,
ez az emberi hangnem és körülmény alkalmas az ünnepről és az ünnepet körülvevő,
1958-ban történt drámáról való megemlékezésre. Ez a kettősség indokolt a jövőre
nézve is, az, hogy még jelentősebb eseménnyé emeljük a lelkünkben is június
16-át; ez ténykérdés, és közös erőfeszítést
igényel mindannyiunktól.
Köszönöm szépen. (Taps
a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés