DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt
Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Az utóbbi
napokban attól félnek az emberek országszerte, hogy a Medgyessy-csomag
megszorításai milyen mértékben érintik majd a pénztárcájukat. A megszorító
intézkedések pontos számaival kapcsolatban nem látunk tisztán. A
pénzügyminiszter 76 milliárd forint megszorításról beszélt a minisztériumokat
érintően. A június 6-ai újságok már számításokat is végeztek arról, hogy a
tárcánkénti 2,5 százalékos költségvetési kurtítás hány milliárdot is jelent
valójában. A hírek szerint a fűnyíróelv alapján a BM-től közel 25 milliárd
forintot kívánnak elvenni a szocialisták. Ha igaz, döbbenetesen nagy szám ez a
25 milliárd forint. Az emberek azt sejtik, hogy ennyi pénzt nem lehet
megtakarítani a minisztériumi radírok, golyóstollak, illetve négyzetrácsos
füzetek vásárlásának a visszafogásából. Itt jelentősebb, minden, a szférában
dolgozó ember pénztárcáját vagy munkahelyét, munkakörülményeit érintő
megszorításról lehet szó.
Nézzük meg, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a magyar gazdaság
a polgári kormánynak köszönhetően kiváló állapotban volt, mit is ígértek a
szocialisták. A rendőrök pontosan emlékeznek arra, hogy Medgyessy Péter a
szavát adta a következőkre: Kiemelt béremelést nyújtunk a rendőröknek.ö Több
pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknekö ‑ szólt a
következő ígéret. Ezzel szemben 2003 az önkormányzatok fekete éve, a helyhatóságok
országszerte több száz iskola, óvoda bezárására kényszerülnek, és pedagógusok
százait kell elbocsátaniuk.
Katasztrofális gazdasági helyzetbe sodorták a szocialisták
az önkormányzatokat. 2003. május 30-án ön egy fórumon azt jelentette be, hogy
július 1-jétől béremelés lesz a rendőrségnélö. Sok rendőr várja, ha már nem is
a kiemelt, de a némi többletpénzt. Aztán arról is hallgattak ígéretet, hogy a
tiszthelyettesképző iskolák végzős hallgatói munkába állásának anyagi fedezetét
belső átcsoportosítással oldja meg a tárca. Ebben az esetben több száz millió
forintról van szó. A BM illetékesei azt is elmondták, hogy a Medgyessy-csomag
az idén már nem rontja tovább az önkormányzatok finanszírozási helyzetét.
Tisztelt Miniszter Asszony! Valósak-e a sajtó számításai a
25 milliárd forintos BM-et érintő megszorításokról? Érinti-e a Medgyessy-csomag
a minisztériumban dolgozó emberek munkakörülményeit, esetleg munkahelyeit?
Megkapják-e a rendőrök a megígért fizetésemelést? Létrejön-e végre a munkabéke
a hivatásos állományúak körében? Szolgálatba léphet-e minden frissen végzett
tiszt és tiszthelyettes? Érintik-e a Medgyessy-csomag megszorításai a sanyarú,
kilátástalan helyzetben lévő önkormányzatokat? Lehet-e a Medgyessy-csomag
megszorításai miatt újabb pedagógus-közalkalmazotti elbocsátásokra számítani az
országban?
Tisztelt Miniszter Asszony! Ha senkit nem érintenek a megszorító
intézkedések, akkor miből fogja elvonni a tárca a több milliárd forintot?
Várom válaszát. (Taps
az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés