DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter
Asszony! Úgy gondolom, hogy öntől a Magyar Köztársaság
Belügyminisztériuma alkalmazottai, köztisztviselői, a hivatásos állomány
és az ország polgárai azt a választ várták volna el, velem együtt, hogy nem
vonnak el 25 milliárd forintot a Belügyminisztériumtól és szerveitől, hanem
inkább 25 milliárd forint támogatást kap a kormánytól. Ez lett volna a helyes
válasz, és ezt a választ el tudtam volna fogadni, mert úgy gondolom, ez
szolgálta volna az ország érdekét. Sajnos, nem ezt a választ kaptam öntől.
Miniszter asszony, amit ön 2000-rel kapcsolatban mond ‑ bár
fordított helyzet van, hogy ön kérdezi az interpelláló képviselőt ‑,
ön is emlékszik rá, 2000-ben természeti katasztrófa, árvíz volt az országban,
ma pedig Medgyessy-csomag van ‑ ez a két helyzet között a nagy
különbség.
A válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés