RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Úgy
látszik, hogy a szocialista-liberális kormány gazdaságpolitikája rövid idő után
mindig oda vezet, hogy a felsőoktatásban megszorítások szükségesek ‑ így
volt ez néhány évvel ezelőtt a Bokros-csomag idején is. Most is a felsőoktatás
lesz ezek szerint, a miniszter úr válasza szerint az egyik legnagyobb vesztese
ennek a takarékossági folyamatnak. Azt hiszem, hogy nem örülnek a felsőoktatási
intézmények ennek az állításnak.

Azon pedig csak mosolyogni tudok, miniszter úr, hogy ön
azzal érvel, hogy megkezdődött a kollégiumok építésébe a magántőke bevonása. A
magántőkéből épült kollégiumok profitorientált vállalkozások lesznek, itt
bizony valakinek ki kell fizetni a magántőke megtérülési mutatóit. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)
Ez nyilvánvalóan nem a Cisco lesz meg nem is az Elender, azok nem fogják olcsón
elszállásolni a gyerekeket. Az árat valakinek meg kell fizetni, és tisztelt
miniszter úr, jól látszik a válaszából, hogy ez nem a költségvetés lesz.
Úgyhogy én arra kérem a miniszter urat, hogy ezekkel ne is érveljenek.

Arról beszéljen inkább a felsőoktatási intézményeknek ‑ illetve
még egymilliárd forintnak a sorsáról nem tudtunk meg semmit ‑, hogy
mi lesz a jövőben (Az elnök a csengő
megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és mit várhatnak a következő
évben. Attól félek, hogy a következő évben további megszorítások lesznek. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu