RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt
Országgyűlés! ‑ illetve akik jelen vannak. Hadd kezdjem azzal,
hogy az az eljárás, amiben ezt a törvénytervezetet tárgyaljuk, egészen
elképesztő és gyalázatos. Nemcsak azért gyalázatos, mert hajnali negyed hatkor
vitatkozunk itt erről, hanem hogyha belegondolunk, egyszerűen semmilyen
módosító javaslatot nem fogadhat el a parlament ehhez a törvényhez. Pedig jó
lenne ebben a törvényben konszenzusra jutni, hiszen ha szétnézünk a határainkon
túl, Szlovákiától Romániáig egy kérdésben mindig konszenzusra jutnak:
rengeteget vitatkoznak a különböző pártok, de amikor a nemzeti érdek úgy
kívánja, akkor mindig össze tudnak fogni ‑ Magyar­országon most
nincs meg erre a lehetőség.

(5.10)

Egyszerűen hogy ilyen módon, egy héttel a parlamenti szünet
előtt kezdjük tárgyalni ezt a törvényjavaslatot, oly módon, hogy egyik éjszaka
végigtárgyaljuk a törvénytervezetet, majd másnap délelőtt, illetve ma délelőtt
szavazás lesz, és holnap, illetve a mai napon az utolsó napirendi pontként is
könnyen lehet, hogy valamikor éjfélkor fog elkezdődni ez a törvénytervezet, ez
teljesen nevetségessé, komolytalanná és abszurddá teszi ezt az egészet, és jól
mutatja a mostani kormánynak a hozzáállását ehhez az egész kérdéskörhöz.

A státustörvény nagyon fontos lenne, még egyszer mondom,
hogy konszenzussal legyen módosítva. Abban az esetben azonban, ha érdemi
módosító javaslatokat nem tudunk elfogadni, nem tudunk megbeszélni, akkor nehézségek
lesznek.

Néhány szót arról, hogy milyen érveket hallottunk, talán a
legfontosabb kérdésben, azaz, hogy nem utal a törvénytervezet a módosítás során
arra, hogy az egységes magyar nemzethez tartozásról szó legyen a preambu­lumban.
Ezt kihúzták. A legértelmesebb magyarázat, amit itt meghallhattunk ezzel
kapcsolatban, Tabajdi Csabától hangzott el, aki körülbelül azt mondta,
leegyszerűsítve mondom, hogy azért kellett ezt kihagyni, mert franciára,
angolra és németre nehéz lefordítani, hiszen a „nemzetö tulajdonképpen ezekben
a nyelvekben többé-kevésbé egybeesik az „államö meghatározásával. Igaz, hogy ez
Magyarországon nincs így, itt különböző dolgot jelent a nemzet és egy másik
dolgot az állam, de ha lefordítjuk, akkor ez félreértésekre adhat okot. De azt
hiszem, hogy ez innentől kezdve megfelelő végzettségű tolmács kérdése, hogy
hogyan is fordítjuk le ezt a szót. Ha nem lehet egy szóval lefordítani, akkor le kellene fordítani az adott nyelvekre több
szóban, de teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarországon a nemzet és az
állam fogalma különböző dolgot jelent. És
csak azért, mert angolul vagy franciául ez másképp van, azt gondolom, nekünk
Magyarországon, a magyar törvényekben a magyar nyelv szabályait kell
betartani. Ebben már igazán nem kell más országokhoz alkalmazkodni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt
gondolom, igazuk van, amikor azt mondják, hogy a magyar státustörvény a
szomszédos államok jelentős részében meglehetősen nagy vitát váltott ki. Még
akkor is igaz ez, ha végül sikerült velük megállapodni. Csak azt azért hadd
kérdőjelezzem meg, amit Horn Gyula mondott, hogy ezek az államok, amelyek az
alapszerződésekben velünk együtt megnyitották az utat az európai értékek felé,
lássuk be, ha megvizsgáljuk, az európai értékektől igen-igen messze vannak.

Hihetetlenül erősek a mai napig is szinte minden környező
országban az asszimilációs törekvések. Elég csak egy-két adatot mondani, Hunyad
vagy Temes megyében például a magyar diákok 20-25 százaléka jár magyar
iskolába. Vagy mondhatjuk azt, hogy román pénzből több száz ortodox templomot
építettek Erdélyben, egyébként szinte színmagyar településeken is, miközben
például a magyar egyházi ingatlanokat nagyrészt nem adták még vissza.
Csíkszeredában, ahol meglehetősen csekély az ortodoxok aránya, román ortodox
püspökséget hoztak létre, természetesen állami támogatással, és az ortodox
püspökség Csíkszereda főterének közelében sorra vásárolja fel a városközponti
nagy ingatlanokat. Azt is elmondhatjuk, hogy például magyarlakta területen az
ortodox papság pluszjuttatásként veszélyességi pótlékot kap ‑ nyilván
a pozitív diszkrimináció jegyében. Elmondhatjuk, hogy Romániában önálló magyar
nyelvű állami egyetemet nem hajlandók finanszírozni, vagy akár azt is
elmondhatjuk, hogy például még azon is vita van, hogy milyen nyelven
beszéljenek a csángók.

Ezek után természetesen nem csoda, hogy ha a magyar kormány,
illetve a magyar parlament hoz egy törvényt ‑ nevezzük
státustörvénynek ‑, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogy
ezeket a nagyon erőteljes asszimilációs törekvéseket megpróbálja megállítani
vagy lassítani ezeknek hatását, az nyilvánvaló, hogy azokban az országokban,
ahol ezek a nagyon erős asszimilációs törekvések megvoltak, ez élénk
nemtetszéssel fog találkozni, hiszen ezekben az országokban a lakosság erre
szocializálódott. Igazából ide vezethető vissza a státustörvénnyel való
szembenállás. Egyszerűen nagyon sokan érezték, hogy az az asszimilációs
folyamat, amely nagyon gyors volt az elmúlt években, ha jól megcsináljuk ezt a
törvényt és jól végrehajtjuk, le fog lassulni.

A törvénymódosításról. Nagyon sokszor elhangzott itt, hogy a
határon túli magyar szervezetek mögött annyian állnak, hogy tulajdonképpen úgy
tekinthetjük, mintha a határon túli magyarság 98 százaléka elfogadta volna ezt
a módosítást. Azért hadd mondjam el, hogy most voltam, nem túlságosan régen
Erdélyben másfél hétig. Nem nagyon találkoztam ott olyan emberrel, akinek
tetszett volna az, hogy kikerült a törvényből az egységes magyar nemzetre való
hivatkozás. Például Czirják érseki helynök úr nagyon-nagyon keményen bírálta
ezt a módosítást. De mondhatom, hogy Tőkés református püspök úr is nagyon
keményen bírálta ezt, de azt kell mondjam, hogy nemcsak az egyházi vezetők,
hanem ‑ elég sok helyen megfordultam ‑ bármerre
mentem, nagyon zokon vették, hogy a magyar kormány, a magyar parlament
egyszerűen kihúzza azt, hogy az egységes magyar nemzethez való tartozásra
utaljon a törvény. Azt érzik, hogy valamit elvettek tőlük, valamiben
elbizonytalanodott a magyar kormány. Nem hajlandó még azt sem mondani a határon
túli magyaroknak, hogy ők az egységes magyar nemzethez tartoznak. A
menyasszonyom felvidéki leány, azt kell mondjam, hogy szintén ugyanez a
helyzet: a Felvidéken sem találkoztam olyan emberrel, aki ezt a módosítást
üdvözölte volna.

Hogyan is jöhet ki mégis az az arány, amelyre önök olyan
előszeretettel hivatkoznak? Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel a
figyelmet, hogy ha önök megkérdezték volna a határon túli magyar szervezetek
képviselőit, akik itt voltak a vitán, az egyeztetésen, a MÁÉRT-on, hogy mi a
véleményük, benne maradjon-e az egységes magyar nemzetre való hivatkozás a
törvényben vagy pedig nem, akkor meggyőződésem, hogy szinte kivétel nélkül
megszavazták volna, támogatták volna, hogy benne maradjon.

Olyan ez az egész dolog, tisztelt képviselőtársaim, mint a
salátatörvények. Van egy nagy csomag, abba beletuszkolunk mindenféle dolgot, és
erre egységesen azt kell mondani, hogy igen vagy nem. De ha megkérdezik
külön-külön a résztvevőket arról, hogy mi a véleményük, akkor messze nem ezt a
véleményt kapják ‑ az egységes nemzethez való tartozásról
biztos, hogy nem.

Azt kell mondjam, hogy Tabajdi képviselő úr felsorolt itt jó
néhány területet, jó néhány klasszikus szórványközpontot, Dévát, Kőhalmot,
Érfalvát, Válaszutat. Nekem az elmúlt hetekben volt szerencsém Böjte atyával,
Kőhalomban Szegedi Lászlóval, Érfalván Kathó Bélával, Válaszúton Kallós Zoli
bácsival találkozni, és az a tapasztalatom, még egyszer elmondom, hogy sehol
sem rajonganak a státustörvény módosításáért. Tabajdi képviselő úr, ha itt
lenne, javasolnám neki, hogy keresse meg Böjte atyát, Szegedi Lászlót, Kathó
Bélát, Kallós Zoltánt, és kérdezze meg az ő véleményüket. Kérdezze meg, ha már
rájuk hivatkozott, hogy mi az ő véleményük a státustörvény módosításával
kapcsolatosan. Azt hiszem, meglepődne, vagy ha legalábbis meghallgatná a
véleményüket, nem hivatkozna rájuk itt, a parlamentben többet.

Az oktatási-nevelési támogatásról: kulcskérdés ez a terület.
Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy arra semmilyen magyarázatot nem kapunk, hogy
eddig miért nem kapták meg az oktatási-nevelési támogatást. Miért nem kapták
meg, államtitkár úr, az oktatási-nevelési támogatást a gyermeket nevelő magyar
családok 2002-ben? Miért nem kapták meg eddig 2003-ban? A törvény hatályos
volt, érvényben volt.

Odáig jutottunk, hogy egy ferences szerzetes, Böjte Csaba
Magyarországon adományokat gyűjt. A Zsil völgyében, amelyet ő
tavaly-tavalyelőtt, a státustörvény elfogadása kapcsán hosszan végigjárt,
beszélt a magyar szülőkkel, hogy írassák magyar iskolába a gyereküket, vállalják
a pluszterheket, anyagi terheket, mert a magyar állam segíteni fog nekik az
iskoláztatásban, ez után Böjte atya úgy érezte, hogy neki, mivel ezt az
ígéretet tette a magyar állam nevében, össze kell gyűjtenie 3 millió forintot,
és a magyar állam helyett minden Zsil völgyi diáknak, aki magyar iskolába jár,
oktatási támogatást fizetett. Azt gondolom,
ez a magyar államra is meglehetősen rossz fényt vet.

Vagy mondhatjuk azt, ha kicsit még túlmegyünk ezen, hogy az
elmúlt három évben működött szórványprogram, az Apáczai Közalapítvány
finanszírozta meg. Ennek a szórványprogramnak a segítségével, ami ingázási
költségtől kezdve nagyon sok mindent fizetett, az lett az eredménye, hogy a
szórványterületeken, Mezőség, Temes megye, Hunyad megye és még sorolhatnám,
Kárpátalján és Vajdaságban is több területen, az történt, hogy a szülők magyar
iskolába íratták a gyereküket.

(5.20)

De ezt azért tudták megtenni, mert magyar költségvetési
pénzből ehhez támogatást kaptak. Az a helyzet ‑ és most
született egy memorandum Erdélyben, azt hiszem, éppen a mai napon ‑,
hogy az idei évben nincsen a szórványprogramra egy fillér sem.

Tisztelt kormánypárti képviselő urak, mi fog történni
azokkal a gyerekekkel, azokkal a családokkal, akiknek három évvel ezelőtt, két
évvel ezelőtt vagy tavaly azt mondtuk, írassák magyar iskolába a gyereküket, és
ezt a magyar állam támogatni fogja ‑ az ingázást fizettük, a
kollégiumot fizettük ‑, azok most szeptemberben megtudják, hogy
ilyen támogatás nem lesz, akkor mit fognak tenni? Azt fogják mondani, hogy nem
tudjuk megoldani anyagilag, a gyermek ezután román iskolába, ukrán iskolába
vagy pedig szerb iskolába fog járni. Ez a cél?

Valamit ezen a területen is tenni kell. Én nagyon kérem
azt ‑ ez nagyon szorosan nem tartozik a státustörvényhez, de
áttételesen mégiscsak ide tartozik ‑, hogy az államtitkár úr tegyen
valamit, hogy a beindult szórványprogramok az idei évben is működni tudjanak.
És azért is tegyen meg az államtitkár úr mindent, hogy az oktatási-nevelési
támogatás időben eljusson a családokhoz. Az oktatási-nevelési támogatást ha
novemberben vagy decemberben kezdjük el kifizetni, attól a következő tanévben
nem lesz több gyerek a magyar osztályokban. Az oktatási-nevelési támogatásnak
igazán akkor van értelme, ha már a tanévkezdet előtt legalábbis elkezdi a
magyar állam kifizetni a pénzeket, mert ebben az esetben ennek híre megy, és
többen fogják azt érezni, hogy tudják vállalni azt az anyagilag nem
jelentéktelen pluszterhet, amit az okoz, hogy a gyermeket egy messzebb levő
iskolába kell utaztatni, kollégiumi ellátást kell biztosítani, ott étkezést
kell biztosítani a gyermeknek. Nagyon kérem az államtitkár urat és a
szocialista képviselő hölgyeket és urakat, tegyenek meg mindent, hogy
tanévkezdés előtt az oktatási-nevelési támogatás kifizetése elkezdődjön.

A velencei bizottság állásfoglalására sokszor hivatkoztak. A
velencei bizottság állásfoglalásából sok minden kiolvasható, egy dolog azonban
nem. Nevezetesen: a velencei bizottság azzal, hogy itt, Magyarországon milyen
kedvezményeket biztosítunk a határon túli magyaroknak, nem foglalkozott.
Innentől kezdve teljesen értelmezhetetlen az, hogy önök a törvénymódosítás
során miért húzzák ki a törvényből azt, hogy a határon túli pedagógusoknak, a
határon túli magyar diákoknak ugyanolyan kedvezmények járjanak, mint a
magyarországi tanároknak vagy a magyarországi diákoknak. Erre nincs semmiféle
magyarázat. Nagyon szeretném, ha megteremtenék a lehetőséget arra, hogy
törvényes szinten garantáljuk azt, hogy a határon túli magyar pedagógusok és a
határon túli magyar diákok pontosan ugyanolyan kedvezményekben részesüljenek
Magyarországon, mint a magyarországi társaik. Ez szerintem kulcskérdés, és nem
is látok semmilyen értelmes magyarázatot, hogy mivel ezt senki nem kifogásolta,
ezzel kapcsolatosan miért hátrált meg a magyar kormány.

Tisztelt Képviselőtársaim! A legvégén még egy nagyon fontos
dolog: Nagy Gábor képviselőtársam is aláhúzta, itt nem arról van szó, hogy
Magyarország a költségvetési pénzből adakozik, és különböző támogatásokat fizet
jótékonysági akció keretében a határon túli magyaroknak. Én és a Fidesz nagyon
hiszünk abban, hogy ez nem más, mint egy befektetés. Ha a határon túli magyarok
megmaradnak, akkor ez a magyarságnak, Magyarországnak az erőforrásait növeli.
Ez egy befektetés. Gondoljunk bele: nyilvánvalóan a magyar vállalkozók is meg
fognak indulni külföldre ‑ már meg is indultak ‑,
terjeszkednek, és nyilvánvalóan nem Ausztria és Svájc irányába fognak először
menni, hiszen ott komolyabb versenytársakat találnak, hanem pontosan azokba a
régiókba, azokba a környező országokba fognak elindulni, ahol nagyon sok
határon túli magyar is lakik és él. Gondoljuk el, tisztelt képviselőtársaim,
ezekben az országokban micsoda hatalmas erőforrást jelent az, hogy az ottani
viszonyokat jól ismerő, az ország hivatalos nyelvét jól ismerő, ám velünk
anyanyelvi szinten is beszélni tudó magyarokat találunk ezekben az országokban!
Ez hihetetlen gazdasági lehetőségeket jelent, és azt gondolom, mindannyiunknak
érdeke, hogy a határon túli területeken a magyarság megmaradjon, hogy ez a
magyarság jól képzett legyen, ez a magyarság ne induljon el nagy tempóban Magyarország
felé, megmaradjon a szülőföldjén, mert ez bizony Magyarország gazdasági
lehetőségeit is növelni fogja. Ezért gondoljuk mi azt a Fideszben, ezért
gondoljuk mi azt a jobboldalon, hogy ez nem vissza nem térülő támogatás, hanem
ez egy befektetés, amelyből Magyarország profitálni fog.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon kérem, fontolják meg azt,
hogyan lehetne konszenzust kialakítani a státustörvény körül, hogyan tudják
megteremteni a lehetőségét annak, hogy bizonyos ellenzéki módosító
indítványokat elfogadjanak. Mert ha ezt meg tudják tenni, akkor szerintem van
esély arra, hogy konszenzusra jussunk, és ezáltal az érdekérvényesítő
képességünk nagyobb lesz, mint ha a kormánypárt és az ellenzéki képviselők
ebben a kérdésben külön szavaznak.

Sajnos, ebben a pillanatban a kormány eljárása, a
beterjesztési rend miatt nem látok esélyt arra, hogy módosító javaslatot
elfogadjon a parlament, de abban az esetben, ha ez a konszenzus emiatt nem jön
létre, az kizárólag a kormánypárti képviselők felelőssége, amely nem
elhanyagolható felelősség.

Köszönöm szépen. (Taps
az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu