SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést
kérek, hogy nem házszabályszerűen, először Szalai Annamária utolsó mondataira
reagálnék. Az előterjesztés a Házszabályban foglaltaknak mindenben megfelel.
Törvényesen került a Ház elé, törvényesen tárgyaljuk, amennyiben erről
bárminemű vita van, az ügyrendi bizottságnál ezt meg lehet vizsgáltatni.

És akkor most házszabályszerűen Szijjártó Péter
képviselőtársam véleményére szeretnék röviden reagálni. Valóban, a
költségvetési bizottság ülésén elhangzott egy ügyrendi javaslat, amely azt
irányozta elő, hogy a Hungária Közalapítványnak és a Magyar Rádiónak már most
ítéljük oda azokat a pénzösszegeket, amit a bizottság szán, és a Televízió
részére pedig függesszük fel addig, amíg kivizsgálásra nem kerülnek az
ÁSZ-jelentésben foglaltak, illetve, hogy a költségvetési bizottság tárgyalja
meg az ÁSZ-jelentést.

Mi az ügyrendi javaslatnak azzal a részével, hogy a
költségvetési bizottság tárgyalja meg az ÁSZ-jelentést, egyetértettünk, nem
tudtunk viszont egyetérteni azzal a részével, amely azzal foglalkozott, hogy
függessze fel a Televízió Közalapítványnak törvény alapján nyújtandó
pénzösszegeket. Nem tudtunk egyetérteni vele azért, mert a mi legfőbb célunk,
amit a vitában el is mondtunk, illetve amit most előterjesztőként itt el is
mondtam, az volt, hogy a legnagyobb rosszat előzzük meg, és nem kívánom megismételni
Pető Iván bizottsági elnök úr véleményét.

Nagyon röviden csak azt szeretném mondani, hogy akinek bármi
kételye van afelől, hogy mit okozna az, ha most nem kapná meg a Televízió ezt
az összeget, amit itt mi javaslunk, az olvassa el a benyújtott határozati
javaslat indokolásának a második oldalán lévő 14 pontot, amelyben tételesen fel
van sorolva, hogy milyen veszélyekkel jár az, ha nem kapja meg a Televízió most
ezt a pénzt.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu