DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Akkor folytatom, és lehet, hogy így kevesebb is lesz az idő. A másik, amit ide beemeltem, és ezért mondtam azt, hogy tulajdonképpen a kiterjeszkedés ellenére lehet, hogy szerencsés, ha ide azt a módosítást is beemeljük: a 2. §-ban a mocsár meghatározását próbáltam beemelni. Még egyszer mondom, a meghatározása és a jellemzője ugyanaz, itt a szerves anyag miatti feltöltődés ugyanúgy jellemzője. Ebben is vita van köztünk, de úgy gondolom, azt kell megnézni, hogy mi a jellemző, és nem azt, hogy miben van vita közöttünk. Mint tudjuk, a mocsarat nem engedték be a láppal egy kategóriába. Ez nem is kérdés, nem is vita ismét, az előterjesztő nem fogadta el.
Van egy nagyon érdekes dolog a szikes tó vonatkozásában. Államtitkár úrral beszéltünk róla, és megjegyezte nekem, hogy miért írok be számot az előterjesztésbe. Azért írtam be számot, mert ez korrekt meghatározás, hogy milyen összes oldott ásványianyag-tartalommal rendelkezik. Jelzem, hogy egyébként az előterjesztés maga is használ számot. Tudom, hogy ez nem szerencsés dolog a törvényjavaslatban, de azért mertem beírni, mert használja maga az előterjesztő is.
Nagyon lényeges a szikes tónál, és nem írták be az előterjesztők, a szikes tónak egyik jellemzője az, hogy csapadék vagy talajvíz hatására jön létre. Ez nagyon fontos különbség a láppal és a mocsárral szemben, ami egy élő tó elhalásából keletkezik, egy szikes tó esetében, ami csapadék, illetve az altalajvíz fölemelkedése. Másodlagos szikesedésről egyébként olyan tavak közelében beszélünk, ahol nagy a nátriumtartalma vagy a talajnak, vagy az illető tónak, és ez a szomszéd területen feljön és felhozza a nátriumsókat, és a nátrium, úgymond, kivirágzik. Tehát lényeges a különbség a láphoz és a mocsárhoz képest, hogy ez csapadék, illetve talajvíz következtében jön létre, és bizony erre az a jellemző, hogy ez egy állandó vizű vagy kiszáradó állóvíz - erre szokták azt mondani, hogy kivirágzik a szik -, úgyhogy itt bizony kell írni és meg kell határozni, hogy kiszárad.
A lápnál, ami jellemzően nem szárad ki olyan gyakran, ott beírjuk; a sziknél, ami pedig kiszárad, ott nem írtuk be. Azt gondolom, ez azért fontos különbség, és lehetett volna ezt jelezni.
A következő pontnál pedig azt mondom, hogy a kunhalom meghatározásánál a kunhalom, legyen az bármelyik kunhalom - és itt föl lehet egyébként sorolni, ha jól emlékszem, itt is több módosító van beadva; a kunhalom lehet többféle, lehet lakódomb, sírdomb, őrhalom és határhalom -, legyen az bármelyik fajtája a kunhalomnak, az nemcsak lehet a tájnak meghatározó eleme, hanem kiemelkedő voltánál fogva bizony a tájnak minden esetben meghatározó eleme, és nem egy ritka növényfaj már csak ott található meg. Mint ahogy nagyon sok géncentrumban egyes növények eredeti génállománya már csak elhagyott temetőkben és olyan romkertekben található meg, ahol az ember több száz éve nem jelent meg. Bizony, az élővilágnak nagyon fontos színtere lehet adott esetben a kunhalom, tehát lehet, hogy ezzel is jó lett volna kiegészíteni ezt a pontot.
A földvár vonatkozásában szintén azt a javaslatot tettem meg a 12. pontban, hogy élővilág-védelmi szempontból ugyane miatt nagyon fontos lehet, a beépített földalapanyag miatt ott található magvak és egyebek évszázadokig konzerválódhatnak, megmaradhatnak, és nagyon fontos értékeket képviselhetnek, pontosan az érintetlenségük vagy bolygatatlanságuk miatt fontos és pótolhatatlan értékeket őrizhetnek meg számunkra.
A 13. pontnál hadd mondjam, hogy ez valószínűleg elgépelés volt, és ezt valószínűleg én rontottam el. A helyrajziból lehagytam az i-t, és akik gépelték, nagyon helyesen, automatikusan úgy gépelték le, hogy helyrajz, és kihagyták az i-t. Ez természetesen így hibás. A módosítás úgy lett volna igazából, hogy ha már vannak földrészletek, és a magyar nyelvben talán ez így helyes, azt mondjuk a földrészletek helyrajzi számaitö helyett, hogy a földrészletek helyrajzi számátö. Hiszen a földrészletek önmagukban jelentik, hogy több van, egy-egy földrészletnek pedig nincs több száma, helyesen tehát ez így lett volna.
Persze ennek a pontnak is van még egy része, amit közben megbeszéltünk államtitkár úrral, hogy az indoklásban azt mondják, hogy az (1) és a (4) bekezdésre is hivatkoznak, miközben ennél a pontnál csak a 36. § (1) bekezdésére van utalás, az indoklásban pedig kettőre. Azt mondta államtitkár úr, hogy ez automatikusan adódik a törvényből, tehát nem kell külön említeni. Ezt elfogadom, hogy ez így van, mert ő a jogász, én pedig agrármérnök lévén talán a másik részéhez értek egy picit, de azért a helyrajzi számainálö talán a földrészletek helyrajzi számaö helyesebb és pontosabb. Lehet, hogy ezt a részét, ha már a módosító indítvány egészét nem is lehetett támogatni, talán ezt lehetett volna.
Azért bízva az államtitkár úr és a tárca bölcsességében, remélem, lesz még olyan, amit a záróvitához tudnak támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés