DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egészségügy jelenleg komoly átalakulási folyamaton megy át, tulajdonképpen 1990 óta egyfolytában átalakul, változik. Változnak a szereplők, egyre kevesebb lesz a közalkalmazott, egyre több olyan foglalkozás jelenik meg az egészségügyön belül, amelynek a képesítése ma már nem a hagyományos képesítés, hiszen megjelennek olyan képesítéssel rendelkező nem orvos dolgozók az egészségügyben, amilyenek korábban elképzelhetetlenek voltak. Már van egyetemi végzettségű ápolónő, nagyon sok a főiskolát végzett ápolónő, a szakdolgozók egy jelentős csoportja - védőnő, gyógytornász - szintén főiskolai végzettséggel rendelkezik, önállóan végez munkát, s némelyikük már vállalkozási formában is.

Az egészségügy átalakításának szerves része a jogállási törvény, a másik része a tegnap elfogadott úgynevezett kórháztörvény, a harmadik eleme a finanszírozás reformja. A jogálláshoz szorosan kapcsolódik ez a törvénytervezet.

Ha megengedik, történeti áttekintéssel szeretném kezdeni, ami rávilágít arra, hogy mennyire változott a szakdolgozói kamara megítélése még egyazon párton belül is. Az az igény, hogy a szakdolgozók is kamarát alkossanak, 1993 környékén fogalmazódott meg, magam 1995-96-ban kapcsolódtam be ebbe a munkába. 1997-98-ban megszületett az első törvénytervezet, amit akkor idő hiányában nem tárgyalt a parlament. Később a választási kampány során mindegyik párt zászlajára tűzte a szakdolgozói kamarát. 2001-ben képviselőtársaimmal ismét benyújtottam ezt a törvényjavaslatot, akkor az egészségügyi bizottság tárgysorozatba vette, majd az akkori kormánypárt leszavazta ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását. Az MSZP kormányprogramjában szerepelt a szakdolgozói kamara, ennek megfelelően többszörös egyeztetés után most önök előtt fekszik ez a törvényjavaslat.

A törvényjavaslat megalkotása során mindhárom alkalommal két-három dolgot kellett mérlegelni és megoldani úgy a normaszöveg, mint az 1997-ben megszületett konszenzus vonatkozásában. 1996-97-ben létrejött mintegy tizennégy szakmai szervezet konszenzusa, ami azóta is változatlanul fennáll. Változatlanul igénylik ennek a köztestületnek s létrehozását. Minden alkalommal gond volt a kötelező tagság, illetve a kamarák alkotásáról szóló alkotmánybírósági és kormányhatározat, amely kimondja a szakmai kamarák és a köztestületek létrehozásának feltételeit.

Az egészségügyben dolgozók tulajdonképpen egy hivatásrendhez tartoznak. Ez a szó jogi értelmében és a hivatásrendiség klasszikus értelmezésében egyaránt így van, és mi is ezt a megfogalmazást tekintjük lényeginek. Akarat és politikai döntés kérdése a szakdolgozói kamara létrehozása, pontosan azért, mert az így nyerhető haszon, az így nyerhető praktikum és az élet diktálta szükségletek miatt erre a szervezetre szükség van.

Melyek az élet által diktált új feltételek? Említettem, hogy a szakdolgozók közül nagyon sokan már komoly felsőfokú képesítéssel rendelkeznek, felelősségteljes döntéseket hoznak, nagyon sok esetben önálló tevékenységet végeznek. Az egészségügyi szakdolgozó és a beteg közötti kapcsolat bizalmi viszony, a legtöbb esetben önálló, illetve egy-két esetben orvos vagy szakmai szabályok irányításával végzett tevékenység. Az uniós csatlakozás kapcsán a rengeteg továbbképzési, illetve képzési kötelezettség miatt úgy tekintjük, hogy ezt az egész tevékenységet egy önkormányzattal rendelkező köztestületben kell végezni. Ez a köztestület végezné a továbbképzések nyilvántartását, kezelését, a diplomák honosítását, meghatározná azt, amire számítunk a jövőben, hogy nagyon sokan jelennek meg a magyar egészségügyi piacon nem Magyarországon végzett munkavállalók, és ezeknek a diplomáknak a honosítását nem egy központi szerv, nem a minisztérium képes ellátni, hanem helyben az adott szervezetek képesek megítélni ennek a lehetőségét és jogszerűségét.

Mindezeket összefoglalva úgy találjuk, változatlanul az a meggyőződésünk, hogy ezt a szervezetet kompromisszumokkal létre kell hozni, és a normaszövegben már olyan változást tettünk, amely egy kicsit a nagy testvérkamarákat másolja a szervezeti felépítésben, tehát van egy alapszintű, megyei szintű és egy országos szintű szervezete a szakdolgozói kamarának. A nagy létszám áthidalására bevezettük a kamarákban a tagozatokat, amely szerintünk át tudja hidalni ennek a szerteágazó, helyenként nagyon számos szakmának az egy kamarába való betagozódását. Kérem önöket, hogy támogassák ezt a törvénytervezetet, és amennyiben van észrevételük, nagyon nyitottak vagyunk minden ésszerű megoldásra.

Az egészségügyben a szolgáltatást nyújtók felelőssége közös. A betegek ellátása során a szereplők alá-fölérendeltségben, mellérendeltségben vagy önállóan végzik a munkájukat. A demokratizálódási folyamatban már két szakmai önigazgatási szerv megjelent - a gyógyszerész kamara és az orvos kamara -, és a demokratizálódási folyamat végén a szolgáltatást nyújtók harmadik szakmai önigazgatási szervezete, a szakdolgozói kamara is létrejöhet. Ezért úgy ítéljük meg, hogy azonosulni lehet azzal a szakmai akarattal, mely az ápolók és a szakdolgozók vonatkozásában már több éve megfogalmazódott, s most már csak politikai akarat kérdése, hogy valóban lesz-e egy ilyen szakmai önigazgatási szerv.

A törvényjavaslat szakszervezeti jogosítványokat nem érint, hanem kizárólag két részre koncentrál. Az egyik egy szakmai önigazgatási feladatkör, a másik pedig egy közhatalmi feladatkör. Mind a kettő az állami bábáskodást, vagy ha úgy tetszik, atyáskodást hivatott átvenni. Az egyik, a szakmai önigazgatás - amely a szakmai tevékenység önálló belső kontrollját valósítja meg -, egy egyfajta minőségbiztosítás irányába való ellépést jelent, másrészt az etikai jogosítványokat jelenti, úgy mint az etikai normaalkotást, az etikai felelősség érvényesítését, közreműködést a jogszabályok megalkotásánál - mármint a szakmára vonatkozó jogszabályok megalkotásánál -, véleményezési és egyetértési jogosítványt jelent.

A kamara közhatalmi jogosítványai - amelyeket ma az állam lát el - úgy ítélhetők meg, hogy azokat egy köztestület sokkal hatékonyabban, sokkal jobb minőségben képes ellátni. Ez egy olyan etikai jogkör, amely a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő jogosítvány, illetve egy olyan kamarai autoritás érvényesítése, amelyben megmondható, hogy milyen képesítés mivel ekvivalens, minek feleltethető meg. A hatósági működési nyilvántartást a gyógyszerész és az orvos kamara vonatkozásában sem az állam látja el, ennek a vezetése és karbantartása, a képzési követelményrendszerek meghatározása, a külföldi oklevelek honosítása, az egyenértékűségi feltételrendszer meghatározása szintén közhatalmi feladat, amely a finanszírozási szerződések általános feltételeinek meghatározásában való érdemi részvétel.

Ezek lennének azok a jogosítványok és feladatok, amelyek a jövőben a szakdolgozói kamara működését jelentenék. Magyarország uniós csatlakozása során feltétlenül szükségesnek tűnik az uniós normatívák betartása, amelyek az ápolóképzésre, a szülésznőképzésre és a területek szakmai mutatóinak meghatározásaira vonatkoznak. Ugyanakkor a hazai gazdasági és társadalmi élet, a szakma és a hivatás fejlődése is szükségessé teszi, hogy a szervezeteknek eggyel magasabb fokára lépjünk, és a szakdolgozói-ápolói társadalom önkormányzathoz való joga elismerést nyerjen. Nem beszélünk a magyar lakosság egészségi állapotáról, mert szintén úgy véljük, hogy ez a réteg hozzá tud járulni a Johan Béla népegészségügyi program céljainak az eléréséhez. Ennek a szakmai rétegnek nagy szerepe van ebben, vagy legalábbis lenne szerepe, mert azt állapították meg, hogy nincsenek kellően kihasználva ennek a rétegnek a képzettségbeli és kapacitásbeli lehetőségei. A WHO és az Európai Unió ápolót és szülésznőt említ, ezért nevesítjük ezt a két foglalkozást külön tagozatként a törvénytervezetben.

(18.20)

Az Európai Unió a csatlakozás során meglehetősen sokat foglalkozik ennek a rétegnek a feladatával, hiszen Európában a legszélesebb szakmai réteg az ápolói réteg, és ezen keresztül vélik a leginkább megközelíthetőnek a lakosságot. Az Európai Unió is alátámasztja a bizalmi viszonyt, ugyanis azt mondják, hogy az ápoló az orvoshoz hasonló, sőt talán még egy fokkal közelebb áll a beteghez, és nemcsak a beteghez, hanem a hozzátartozóhoz és a lakossághoz, amennyiben általában az első alkalommal ezzel a réteggel találkozik az egészségügyi szolgálathoz forduló.

Tulajdonképpen változatlanul nehéz volt számunkra a következő három alapvető cél összehangolása: a hivatásrendé, az önkormányzaté és a kötelező tagságé. Az Európai Unióba való belépés kapcsán rengeteg olyan alkalmazási, foglalkozási és diplomaelismerési feladat vár erre a köztestületre, amit biztos, hogy nem tud elvégezni egy központosított minisztérium, ezt mindenképpen helyben kell intézni. Ezek a pragmatikus szempontok kell hogy valamilyen módon felülkerekedjenek azokon a jogi és általános aggályokon, amelyeket mi is osztunk az aggályokat megfogalmazókkal, és szeretnénk minél kisebb mértékben ezeket a dolgokat a törvényszövegbe beírni, nehogy esetleg valamilyen alkotmányossági vagy jogi aggálya legyen ennek a szervezetnek.

Szeretnénk, ha még ebben az évben meg tudnánk teremteni a jogi kereteket, hogy a jövő évtől már a költségvetési források birtokában működni tudjon ez a kamara. Meg kell oldani, hogy a költségvetésben már szerepeljen ennek a kamarának a pénzösszege, és ha már megalakult, akkor az intézményi törvény, illetve az európai uniós csatlakozás kapcsán felmerülő problémák már ennél a köztestületnél legyenek megoldhatók. Megalakulás esetén szerintünk megoldható lesz a jogállás kérdéseinek megnyugtató eldöntése, mert akkor a három létrejövő kamaráról, az Orvosi Kamaráról, a Gyógyszerész Kamaráról és a szakdolgozói kamaráról szóló törvény tartalmazhatja a jogállási részeket. Így mindenképpen helyükre kerülnek a jelenleg még vitatott dolgok, hiszen az orvosi kamarai jogszabályban benne lesz az orvosok jogállása, a gyógyszerészeknél a gyógyszerészeké, a szakdolgozóknál a szakdolgozóké. Ez a kérdés így, azt hiszem, eldönthető.

Nem értünk egyet azzal, hogy a kamara megalakítását kinyilvánító 14 szervezet laza együttműködése pótolhatná a kamarát. Azt sem tudjuk elfogadni, hogy csak az egyetemet, főiskolát végzetteknek legyen ilyen köztestülete. Azt sem tudjuk elfogadni, amit ma már többen mérlegelnek, vagy legalábbis azt a módot, hogy megnyitva az Orvosi Kamaráról szóló törvényt, egy tagozatként be kellene illeszteni ezt a szakdolgozói kamarát az Orvosi Kamarába.

Az 1992-es kormányhatározat, illetve az Alkotmánybíróság határozata kimondja, hogy a hivatásrendi kamaráknak vannak kritériumai. Egyik kritériuma az, hogy a képesítés végül is magas fokú legyen. Ez 1992-höz képest változott, hiszen rengeteg főiskolás jelent meg, és ha a szakdolgozói kamarát széles értelemben tekintjük, akkor a gyógytornászok, mentőtisztek, ápolók és más, a kamarát létrehozó műtősnők, aneszteziológusok zöme főiskolát végzett, sőt most már közöttük vannak egyetemi végzettségűek is.

A másik, hogy az ezt a tevékenységet végzők között és a tevékenység irányítói között intim kapcsolat legyen. Ez végül is szintén megvan, mert bármelyik hivatás, aki ezt a szakdolgozói kamarát létre hozta konszenzusával, egy beteggel intim és végül is szoros kapcsolatba kerül.

Ami gond, a tagok számossága. Kimondja a törvény, hogy végül is nem kell hogy sokan legyenek, sőt jó, ha nincsenek sokan. Magas fokú képzettségük van, és bizalmi kapcsolat van a páciensekkel vagy az emberekkel. Ezért határeset ez a szakdolgozói kamara, mert ebből a három kritériumból gyakorlatilag kettő teljesül, a harmadik nem. Azt hiszem, hogy itt az élet és a pragmatikus szempontok visznek minket afelé, hogy ezt megoldjuk, konzultáljunk erről a kérdésről, így főleg a pragmatikus szempontok azok, amelyek döntően szerepet játszanak. Azt hiszem, a kamara tagozati felépítésével és annak etikai és szakmai szabályainak megteremtésével a képzés és a kérdés végül is áthidalható.

A gyógyítás mint hivatásrend egységes. Nemcsak, hogy köztestületről van szó, hanem hivatásrendi köztestületi rendszerről van szó, egy átalakuló rendszerről van szó rengeteg ellentmondásával, hiszen az a sok ellentmondás valahogy fel kell oldódjon. Ebben a szakaszban mint előterjesztők egy hosszadalmas, pragmatikus és politikailag támogatott megoldást keresünk, hasonlóan a jogállás kérdéséhez, a vitát elnapolva őszig, azért, hogy a nyár folyamán legyen lehetőség az egyeztetésre. A Nemzeti Egészségügyi Tanács már megtárgyalta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt a tervezetet és támogatja. Úgy érezzük, hogy szükség van még jogtechnikai és szakmai egyeztetésekre.

Tisztelettel kérem a parlamentet, hogy tárgyalja meg, módosító javaslataival pedig tegye jobbá ezt a szakdolgozói kamarát, és végül kérem, hogy fogadják el ezt az előterjesztést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu