DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az egészségügyi bizottság az első helyen kijelölt bizottság volt ebben a témában, azt vizsgálta május 14-én megtartott ülésén, hogy a T/3742. számú törvényjavaslat a magyar egészségügyi dolgozói kamaráról, szakdolgozói kamaráról alkalmas-e arra, hogy általános vitára kerüljön. A két oldal között a bizottságban nem volt alapvető ellentét a témában, mutatja ezt a szavazás eredménye is, amennyiben 12 igen és 4 tartózkodó szavazat mellett, nem szavazat nélkül került most önök elé ez a törvényjavaslat.
Abban egyetértettünk, hogy az egészségügyi hivatás gyakorlóit megilleti az, hogy kamarát alakítsanak, megilleti őket az, hogy a hivatásukat, a szakmájukat kamarai szintű szabályozás védje, őket kamara képviselje. A különbözőség a két oldal között abban nyilvánult meg, hogy ugyanezt a célt milyen módon érjük el. Tekintettel arra, hogy külön van a bizottságnak kisebbségi előadója, ezért én most csak a többségi véleményt foglalnám össze nagyon röviden.
Az a szándék, amit a képviselők - hiszen egyéni képviselői indítványról van szó - a törvényjavaslatnak a benyújtásával elfogadtak és célul tűztek ki maguk elé, teljes egészében egybeesik azzal a kormányzati szándékkal, amely a kormányprogram egészségügyi fejezetében is helyet kapott, hogy legyen az egészségügyi szakdolgozóknak kamarája. Azt gondoljuk, hogy az általános vitára való alkalmasság és a részletes vita során sem tehető kétségessé, hogy erre a kamarára szükség van, mert az egészségügyi szakdolgozóktól nem lehet elvitatni a kamaraalakítás és a köztestületként való működés jogát, ugyanúgy nem, mint ahogyan az orvosoktól és a gyógyszerészektől sem.
Három markáns pontja van ennek a törvényjavaslatnak, amelyek tekintetében a részleteknél kell majd különös figyelemmel eljárnunk.
Az egyik a kamara feladatainak a meghatározása, amelynek során tekintettel kell lenni arra a tényre, hogy ezt a törvényjavaslatot az egész egészségügyi reformfolyamat részének tekintjük. Azt gondoljuk, hogy ez a benyújtott törvényjavaslat kiválóan illeszkedik a már tegnap megszavazott és még a tisztelt Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslathoz, miután mindkettő utal az illetékes szakmai kamarák feladat- és hatáskörére, ily módon az illeszkedés ténye tehát nem vitatható.
A másik, hogy a kamara struktúrája lesz az a szabályozási kör, ami elsősorban kifejezésre juttathatja azokat az eltéréseket, amelyek a másik két, már működő hivatásrendi kamarához képest a szakdolgozók tekintetében mint különbözőség megfogalmazódik.
És végül: a harmadik markáns köre ennek a törvényjavaslatnak pedig a statútumalkotás, a belső normaalkotás kamarán belüli rendje és tartalmi kérdése is, tekintettel arra, hogy a hivatásrendi kamarának a feladata ugyanúgy megvan, mint a másik két kamarának, hogy az egészségügyi dolgozókat tömörítve bizonyos etikai, és - nagyon fontos - szakmai normákat állítson fel és legyen módja számon kérni a tagoktól.
Mindezekre tekintettel az egészségügyi bizottság úgy határozott, hogy általános vitára az egyéni képviselői indítvány alkalmas.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés