NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Dávid Ibolya elnök asszony kutyakomédiának nevezte a mostani vitát; én már tegnap a demokratikus eljárás karikatúrájának neveztem, és a mai napon megerősödött ez a véleményem. Már tegnap sejthető volt, hogy a kormányzatnak a parlamenti vita csupán egy olyan formális eljárás, ami semmiféleképpen nem eredményezheti azt, hogy jottányit is elmozduljon attól az állásponttól, amivel a beterjesztés pillanatában idehozta ezt a törvénymódosító csomagot.

Talán nem túl távoli, ha itt összefüggést hozok a Kereszténydemokrata Internacionálé határozatával, amely a jogállamiság iránti fokozott süketséggel, totális süketséggel vádolta meg a kormányt. Önöknek nincs érzékük ahhoz, hogy a magyar parlamentben mit jelent egy törvényjavaslat vitája. Lefuttatnak a parlamenten keresztül egy hajnalba nyúló vitát, úgy, hogy egyidejűleg kiadják az összes képviselőjüknek, hogy egyetlenegy módosító javaslatot sem lehet megszavazni, holott szerencsétlen kormányképviselők még azt is elárulják, hogy teljes mértékben egyetértenek az előttük fekvő módosító javaslattal.

Az önök számára ez belefér a demokráciába. Ne haragudjanak, megint csak hadd hívjam fel a figyelmüket a Kereszténydemokrata Internacionálé határozatára: ez nem fér bele a jogállamiság és a demokrácia alapelveibe, még akkor sem, ha megértjük, hogy az önök demokratikus előképzettsége, reflexei hol szenvedtek alapvető sérülést a közelmúlt történelme során. Nem tudok elvonatkoztatni a kettő közötti kapcsolattól.

(21.00)

Az államtitkár úr azt mondja, nem a kormány tehet arról, hogy így zajlik ennek a vitának részben a plenáris, részben a bizottsági szakasza. De, államtitkár úr, kizárólag és egyes-egyedül a kormány tehet róla, ugyanis a kormány teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy mikor van vége a parlament ülésszakának, mikor kell ahhoz beterjeszteni a parlament elé a törvényjavaslatot, hogy az még elfogadható legyen; mikor kell megrendezni a Magyar Állandó Értekezletet, és ha önök nem tudták tartani ezt az ábécészerűen egyszerű menetrendet, akkor az utolsó dolog, amit megengedhetnének maguknak, hogy a jogállami eljárásból egy bohózatot csinálnak – egyébként, sajnálatos módon, nem első alkalommal.

Azt pedig az ízléshatáron mozgó megnyilvánulásnak tartom, államtitkár úr, hogy ön a határon túli magyarokra akarja kenni ezzel kapcsolatban a felelősséget, mondván, hogy a határon túli magyarok megkötik a kormány kezét. Nézze, a határon túli magyarok, amikor a Magyar Állandó Értekezleten aláírták ezt a módosító javaslatcsomagot is tartalmazó zárónyilatkozatot, akkor egyrészt tájékozódtak önöktől arról - szeretném fölhívni erre államtitkár úr figyelmét -, hogy ez nem jelenti a törvény szövegéről történő megállapodást. Foggal-körömmel tiltakozott a jelen lévő államtitkár úr, hogy ez a megállapodás nem jelenti a törvény szövegéről történő megállapodást. Erre szeretném nagyon határozottan fölhívni a figyelmét, de azt is az emlékezetébe idézni, hogy az összes módosító javaslat, ami itt az asztalunkon fekszik, élvezi a határon túli magyarok támogatását. Már csak annál az egyszerű formállogikai okoskodásnál fogva is, hogy minden javaslat, amit mi beterjesztünk, azt a célt szolgálja, hogy az önök által túlságosan megkurtított törvényből lehetőség szerint valamit megmentsünk. Megmentsük azokat az elemeket, amelyek most is egyébként a törvény részét képezik, és ezek az elemek élvezik a határon túli magyarok támogatását többszörösen. Továbbmegyek: az önök támogatását is élvezik, hiszen önök is megszavazták azokat az elemeket, amelyeket most mi meg szeretnénk tartani ebben a törvényben. És hivatkozhatnék a novemberi megállapodásra is, ezek az elemek, amelyeket most mi meg akarunk menteni, mind egytől egyig a novemberi megállapodásnak a részét képezték. Talán egy-két kivétel lehetséges, de a novemberi megállapodás részét képezték, amire egyébként önök is mint kormány, önök is mint Szocialista Párt rábólintottak.

Tehát azt szeretném, államtitkár úr, javasolni, hogy amikor ezt az elfogadhatatlan és a demokratikus eljárást valóban semmibe vevő magatartást tanúsítják, akkor ne hivatkozzanak a határon túli magyarokra. Ennyire nem kell nemzeti középnek, ennyire nem kell nemzeti elkötelezettségűnek lenni! Bár én megértem azt az igyekezetüket, hogy megpróbálják ezen a területen is pótolni a lemaradásukat. Ezt nem várják a határon túli magyarok, hogy őrájuk hivatkozzanak akkor, amikor kifejezetten a jogállamisággal ellentétes antidemokratikus praktikákat próbálnak meg itt, a magyar parlamentben elfogadtatni.

Néhány szó a tartalmi kérdésekről. A nemzetközi elvárások, amelyek oly gyakran szerepelnek az önök hivatkozásai között, nagyon szerteágazóak. Egyszerre beszélnek a velencei bizottság elvárásairól, ami az Európa Tanács szerve, az Európai Unió elvárásairól, az EBESZ elvárásairól, a román elvárásokról, a szlovák elvárásokról. Ezeket mind összeadják, és megpróbálják a magyar parlamenten, illetőleg a státustörvény módosításán ezeket kivétel nélkül átvezetni. Nos, nem hiszem, hogy a magyar nemzetpolitikának ez lenne a követendő iránya. Mi, amikor megfogalmaztuk a módosító javaslatcsomagunkat, még az utolsó kormányülések egyikén az Orbán-kormány idején, akkor azt mondtuk, hogy a velencei bizottság a mérce. A novemberi megállapodás még ebbe a kategóriába beleesett: a velencei bizottság a mérce. Most viszont önök azokat az elvárásokat, amelyek szűkítő módon értelmezik a velencei bizottságot - beleértem egyébként ebbe az EBESZ-nek és az Európai Uniónak is egyes megnyilvánulásait , amelyek ugyanakkor nem minősíthetőek az adott szervezet véleményének, ezzel kapcsolatban már elmondtuk a véleményünket -, tekintik magukra nézve kötelezőnek, ami a velencei bizottság ajánlásait illeti. Itt például különösen arra hívnám föl az államtitkár úr figyelmét, hogy a magyarországi kedvezmények vonatkozásában a velencei bizottság az égvilágon semmilyen megszorítást nem tartalmaz. Márpedig a mi módosító javaslataink háromnegyede a magyarországi kedvezményekre vonatkozik. A velencei bizottság egyértelműen azt mondta, hogy a magyarországi kedvezmények úgy, ahogy vannak a státustörvényben, rendben vannak. Tehát minden olyan javaslatunkat ab start el kellene fogadjanak, ha önöknek az lenne a célja, hogy a velencei bizottsággal történő összhangot teremtsék meg, ami Magyarországra vonatkozik, és mondom, már benne van egyébként a jogszabályban.

Mi húsz módosító javaslatot nyújtottunk be a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Fidelitas, részben a Magyar Demokrata Fórum, illetőleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt (Sic!) nevében. Azt tudom önöknek mondani, államtitkár úr, hogy ezek a módosító javaslatok hangsúlyozottan élvezik a határon túli magyar közösségek támogatását is, még akkor is, ha az önök támogatását mind ez idáig nem élvezi, de reméljük, hogy előbb-utóbb majd el fogunk tudni jutni odáig, hogy élvezi.

A preambulummal kapcsolatban önök lefolytattak már itt egy vitát Dávid Ibolya elnök asszonnyal. Ön azt mondja, hogy nincs itt a helye az egységes magyar nemzetre történő hivatkozásnak. Államtitkár úr, hol van helye az egységes magyar nemzetre történő hivatkozásnak, ha nem a határon túli magyarokról szóló törvényben!? Hol a fészkes fenében - így is fogalmazhatnék - van helye, ha nem a határon túli magyarokról szóló törvényben!? Hadd hívjam föl a figyelmét arra, hogy a módosító javaslat hogy fogalmaz! “Az Országgyűlés a szomszédos államokban élő magyarságnak a szülőföldjén való boldogulásának, valamint a magyar kultúra és örökséghez való kötődésének, mint az egységes magyar nemzethez való tartozása kifejezésre juttatásának érdekében a következő törvényt alkotja.ö Ezzel mi nem definiáljuk az egységes magyar nemzetet, hanem egyszerűen azt mondjuk, hogy a szomszédos államokban élő magyarok egységes magyar nemzethez tartoznak. Ennek nincs itt a helye?

(21.10)

Nem tudom, ezt hogy gondolja, államtitkár úr. Miért nincs itt a helye? Nem definiáljuk, hangsúlyozom, az egységes magyar nemzetet, hanem csak elmondjuk, hogy a határon túli magyarok ehhez a nyelvileg valóban, kulturálisan, közösségi hagyományait tekintve egységes közösséghez tartoznak.

Ön azt mondja, hogy az alkotmányban kellene szabályozni. Jó lenne, ha valami összhangot létesítenének a külügyminiszter úrral, mert a külügyminiszter úr azt mondta, hogy politikai okból az egységes kifejezés a magyar nemzettel összefüggésben nem használható. És ha itt nem használható, akkor talán a külügyminiszter úr szerint az alkotmányban sem használható.

Örülnék annak, ha ezzel kapcsolatban dűlőre jutnának, hogy most végül is csak rossz helyen van ez a jelző ebben a státustörvényben, és ezért onnan ki kell irtani, mert annyira zavaró módon rossz helyen van a státustörvényben, vagy pedig kifejezetten a nemzetközi politikai nyomásnak engednek, és sajnálatos módon, jelentőségén túlmutató módon itt, ezen a ponton találják meg a nemzetközi elvárásoknak való megfelelés demonstrálásának a lehetőségét. És úgy látom, erről van szó.

Önök ezen a ponton demonstrálják a nemzetközi közvélemény felé, a szomszédaink felé, hogy önök hajlandóak a jogfeladásra. Hajlandóak arra, hogy az elért eredményeket, amelyeket fogcsikorgatva a rendszerváltás után a Kárpát-medencei magyarság kivívott, azokat visszanyessék. Az önök alkotása erről szól. Amit fölépít a nemzeti elkötelezettségű, polgári elkötelezettségű politika ebben az országban a határon túli magyarok irányában, azt önök, amikor úgy adja a történelem, hogy kormányra kerülnek, elkezdik visszanyesni és szisztematikusan lebontani. Egy olyan szabóhoz hasonlítanak önök, aki cérnát, tűt nem ismer, kizárólag ollóval dolgozik. És azt nem veszik észre, hogy ez a közösség növekszik. A Kárpát-medencei magyarság gyarapodik, és egy ollóval nem lehet megoldani a ruháztatását ennek a közösségnek. Márpedig az összes politikai erőfeszítésük a lebontás, vagy úgy is mondhatnám, a destrukció irányába mutat.

Ennek a lebontásnak látványos példája ez a törvénymódosítási csomag, és ilyen értelemben tudom azt mondani, hogy nem véletlen, hogy erről az egyetlenegy szóról a preambulumban ennyit vitatkoztunk az elmúlt 24 órában. Higgyék el, hogy ez az egységes magyar nemzethez való tartozásról szóló parlamenti vita önmagában tartalmazza azt, milyen mély filozófiai különbség van a határon túli magyarok vonatkozásában az önök látásmódja és a mi, a polgári erők látásmódja között.

Természetesen a többi módosító javaslat nem kevésbé lényeges. A határon túli magyar közösségek önszerveződését szolgálja a magyarigazolvánnyal összefüggő módosító javaslat, például a 16-os, az ajánló szervezetekkel összefüggő módosító javaslatunk, a 17-es, illetőleg a 25-ös, sőt, a támogatások nyilvántartására vonatkozó 20-as módosító javaslatunk is.

A határon túli magyar közösségi önszerveződés ennek a törvénynek ugyanolyan célja, mint az anyaországnak és a határon túli magyar közösségek közötti kapcsolatnak az elmélyítése. Akkor lesz a Kárpát-medencei magyarság egy felvirágzó pályán, ha ezeknek a közösségeknek a belső önszervező erejét támogatjuk. A magyarigazolvány ezt a célt is szolgálja. Önök a magyarigazolványt keresztülküldték most egy második trianoni diktátumon, hiszen a trianoni Magyarország területére korlátozzák a magyarigazolvány hatályát. Márpedig a határon túli közösségi önszerveződés szempontjából döntő jelentőségű, hogy a magyarigazolvány több ennél, hogy a szülőföldön igénybe vehető támogatásoknak is előfeltétele a jelenlegi törvényszöveg alapján.

Hol mondja azt a velencei bizottság, államtitkár úr, hogy a magyarigazolvány nem lehet alapja a határon túli támogatások kiadásának? Senki nem beszél itt személyi igazolványról, útlevélről! Mi indokolja tehát, ha nincs erre vonatkozóan utalás a velencei bizottság ajánlásában, hogy a magyarigazolványnak ezt az erejét, a határon túli magyar közösségek számára ezt az önszervező szimbolikus erejét iktatják ki a törvényből? Hogy kitehetik majd a vitrinükbe akkor, amikor Magyarországra utaznak, és degradálják egy MÁV-igazolványnak a szintjére a magyarigazolványt? Mert ezt teszik. Vagy esetleg egy BKV-bérletnek a szintjére süllyesztik le. Márpedig jelenleg, mivel a támogatásokhoz történő hozzájutásnak is előfeltétele, nyilvánvaló, hogy ennél az ereje, a befolyása és a közösségi önszerveződésre gyakorolt hatása megkerülhetetlen.

Mi indokolja, hogy a szomszédos államokban az együttműködő társadalmi szervezetekre vonatkozó szabályozást megszüntetik, és így a státusirodákra vonatkozó szabályozást megszüntetik? Önök azt mondják, hogy ezek extraterritoriális elemek. Kérem szépen, az, hogy a szomszédos államokban mely ajánló szervezet információadását fogadja el a magyar törvény, ezzel kapcsolatban a velencei bizottság útmutatást is adott. Hogy lehetne extraterritoriális, ha a velencei bizottság rábólintott arra a szerkezetre, arra a struktúrára, amit végül is a jelenlegi gyakorlat már tükröz, és amilyen irányba egyébként a novemberi, illetőleg az áprilisi módosító javaslat megfogalmazódott?

A támogatások nyilvántartásával kapcsolatban önök az anonimitást tartják szükségesnek. És hogyan fogják majd a visszaéléseket ellenőrizni, ha az anonimitást ezen támogatások tekintetében ilyen alapelvnek tekintik? Hol írják ezt elő, hogy az anonimitásnak kell a támogatások velejárójának lennie?

A kultúra és az oktatás területe a következő csomag a módosító javaslatok között. Ezek között szeretném kiemelni azt, hogy a kultúra területén az állampolgárokkal történő azonos jogok biztosítása lehet, hogy pozitív diszkrimináció. De hol tiltja bárki a pozitív diszkriminációt, államtitkár úr? És hadd hívjam fel a figyelmét még egyszer arra, hogy a velencei bizottság a Magyarország területén történő kedvezmények esetében semmilyen korlátozást nem ír elő. Sőt, talán az is emlékezetes az ön számára, hogy a diákigazolványokkal és a pedagógusigazolványokkal kapcsolatban maga Markó Béla kérte ezen a Magyar Állandó Értekezleten: mondjuk ki, hogy az a magyar állampolgárokéval azonos diákigazolvány és pedagógusigazolvány lesz. Hol van a határon túli magyarok akaratának az a fajta törvénykönyvszerű tiszteletben tartása, amiről ön azt mondta, hogy megköti a kormány kezét a határon túli magyarok akarata? Akkor tessék szíves lenni támogatni, ha olyan fontosnak tartja, a diák- és a pedagógusigazolványokra vonatkozó módosító javaslatunkat.

Az oktatási-nevelési támogatással kapcsolatban tudja-e ön, államtitkár úr, hogy bár a határon túli magyaroknak arra tettek ígéretet, hogy az óvodától a felsőoktatásig igényelhető lesz az oktatási-nevelési támogatás, sajnálatos módon ez a módosító javaslat ezt kizárja, ugyanis kizárólag a tanulmányokat folytató diákok kaphatják meg, márpedig az óvodások nem folytatnak tanulmányokat. Erre mondta egyébként egyértelműen a Külügyminisztérium képviselője, hogy a tanulmányokat folytató kiskorúak helyett valóban helyesebb lenne a “nevelésben vagy oktatásban részesülő gyermekö kifejezést használni, a 14-es módosító javaslatunk szerint.

(21.20)

Ugye eléggé evidens, hogy ha az a cél, hogy az óvodások is kaphassák a 20 ezer forintos támogatást, akkor ez a megfogalmazás nem helyes?

De ennél nagyobb baj van! Az oktatás-nevelési támogatásokkal kapcsolatban önök azt a képzetet akarják kelteni, hogy meglesz a pénz, biztosítani fogják a támogatást. Eltelt két év, és ezt nem tették. Miért? Ezt nem lehet tudni. Vártak arra a törvénymódosításra, amit egyébként önöknek kellett volna beterjeszteni? De hát a 2002-es év lezárult, beérkeztek a pályázatok. Több milliárd forinttal tartozik az anyaország a határon túli magyar családoknak. Miért nem akarják ezeket az összegeket folyósítani? Nem arról van szó talán, hogy a 24. számú módosító javaslatban megfogalmazott szerződéskötésre várnak az egyes szomszédainkkal, és majd azt fogják mondani, azért nem lehet ezt a több milliárd forintot a határon túli magyaroknak odaadni, mert nincs érvényes nemzetközi szerződés? Ez lesz majd a következő. Erre egyébként elég nagy összegekben mernék fogadni. Ez pedig az önveszélyes magatartásnak egy példája, amit a baloldali kormány nem elsősorban saját magával, hanem a határon túli magyarsággal szemben folytat. Miért kell rögzíteni, hogy nemzetközi szerződés alapján folyósíthatók ezek a támogatások, amikor - hangsúlyozom - ilyen típusú felvetések egyes-egyedül Szlovákia részéről vetődtek fel?

Románia esetében pedig az elmúlt évek tapasztalata az volt, hogy még a velencei bizottsághoz beadott beadványukban sem kezdeményezték az oktatási-nevelési támogatással kapcsolatban, hogy bármiféle szerződés függvénye legyen. De úgy látom, önök lassan már ezt is elérik, mert legutóbb Szabó államtitkár úrnak a román fél ezt már felvetette. Ezért volt nagyon bölcs dolog az önök részéről az Orbán-Năstase-megállapodás helyett egy úgymond új megállapodást kilátásba helyezni a románokkal, amelynek a megkötése nyilván nem lesz túl könnyű. S különösen nem lesz egyszerű az Orbán-Năstase-megállapodásnál kedvezőbb kétoldalú megállapodást kötni. Bár sok sikert kívánok önöknek ahhoz, hogy az önök által oly sokat támadott Orbán-Năstase-megállapodásnál kedvezőbbet tudjanak megkötni, de úgy látom, hogy ennek a politikai előfeltétele és realitása meglehetősen csekély.

A következő probléma a kultúrán és oktatáson túlmutató kedvezmények törlése. Itt különösen a régiók támogatásának és az egészségügyi támogatásoknak az ügyét vetném fel, valamint a vízumtémát, a kedvezményes elbánást a vízum területén. Ez a 8. számú módosító javaslat, amelyről egyébként már mások is szóltak.

Ami az egészségügyi, illetve regionális támogatást illeti: tegnap már megvitattuk, hogy azáltal, hogy ezeket önök a határon túli magyarokat érintő jogszabályból kiiktatják, gyakorlatilag törvényen kívül helyezik azokat az alapítványokat, azokat a tevékenységeket, amelyek az elmúlt tízegynéhány esztendőben már folytak. Mi pedig törvényes alapot szerettünk volna nyújtani ezeknek a tevékenységeknek. Amíg ilyen visszalépésre nem került sor, addig lehetett azt mondani, hogy nem mindent szabályoz egy jogrendszer. De ha egyszer kivesszük ezeket az elemeket a magyar szabályozásból, nem tartanak attól, hogy kétkulacsos politikával fogják majd önöket megvádolni? Mert ugyan lehet, hogy kivették a törvényből, de folytatják az Új Kézfogás Alapítvánnyal vagy a Segítő Jobb Alapítvánnyal a határon túli magyarok támogatását? Esetleg összefügg ez azzal, hogy a határon túli magyaroknak szóló keretet - ami egyébként az öné, illetve az enyém volt annak idején a Külügyminisztériumban - ön gyakorlatilag átkeresztelte, és egy társadalmi szervezeti keret lett?

Ennek nézhetnek elébe a határon túli alapítványok is, hogy megszűnik ezeknek az intézményeknek a határon túli magyar jellege talán? Mert igazából attól tartok, hogy az a visszalépés, amit önök most a státustörvényben végrehajtanak, ennek a kockázatát hordozza, s mindaz retorika csupán, amikor arról beszélnek, hogy az egzisztenciateremtésre és a közösségi megmaradásra kell majd a jövőben a magyar nemzetpolitika hangsúlyait áthelyezni a kultúráról meg az oktatásról. Nem látnak itt valami ellentmondást, hogy ezt a fajta retorikai „
double speachö-et intézményesítik; egyszerre próbálják azt mondani, hogy kisebbségi kérdés az oktatás, kultúra, és egyidejűleg eladni a Kárpát-medencében, hogy lejárt az oktatás és kultúra ideje, s innentől most már a gazdasági egzisztenciateremtés meg miegymás következik?

Hallom azokat az érveket az önök oldaláról, hogy a vízumkérdésben történő legkedvezőbb elbánás gazdasági jellegű kedvezmény. Ez az érv azért elég gyenge lábakon áll, merthogy azok számára is, akik adott esetben itt kulturális vagy oktatási kedvezményt akarnak igénybe venni, az ő számukra is nélkülözhetetlen lesz a vízum. A probléma igazából nem is a schengeni rendszer bevezetését megelőző, hanem az azt követő időszak. S önöknek is azért lett volna szükségük mint egy falat kenyérre erre a törvényi helyre, hogy amikor majd elkezdünk a schengeni partnereinkkel egyezkedni, hogy milyen módon fogjuk tudni a kárpátaljai vagy a délvidéki magyarok akadálymentes kapcsolatát fenntartani, akkor önök egy létező precedensre tudnak hivatkozni. Ilyen értelemben őalóluk húzzák ki a szőnyeget azzal, hogy úgy veszik ki a státustörvényből a legkedvezőbb elbánásra vonatkozó elvi deklarációt - mert ennek semmi konkrét tartalma nincs -, hogy egyébként erre vonatkozóan szintén semmilyen kényszer nem szorítja önöket, hiszen sikerült ezt a passzust úgy megfogalmazni, hogy ebbe belekötni nem nagyon lehetne.

Befejezésül pedig a diszkriminációmentességre hivatkozva a 21. és a 22. számú módosító javaslatokat kellett benyújtanunk, hiszen önök úgy próbálják a határon túli magyarokról szóló törvényt átformálni, úgymond, áthelyezni a hangsúlyait, hogy a magyar nyelvről és a kultúráról szóljon egyfajta frankofónia-törvényhez hasonlóan, és ezáltal tudják demonstrálni, hogy itt fű, fa, virág, román, szlovák, európai uniós polgár hasonlóképpen tud majd részesülni ennek a törvénynek az áldásaiból. Kérem szépen, a határon túli magyarok megmaradásának előfeltétele, hogy merjük őket felvállalni, és merjük azt mondani, hogy a határon túli magyarok a mi sajátos terhünk, sajátos problémánk és sajátos lehetőségünk, ezért róluk alkotunk egy törvényt. Helyes, szép és divatos dolog a frankofóniához hasonló jogszabály megalkotása, de azt ne keverjük bele a státustörvénybe, amely a határon túli magyarokról szól, hanem alkossunk egy külön jogszabályt. Egyébként is azt hiszem, hogy ennek a törvényi helynek kétélű fegyver jellemvonásai vannak, hiszen amennyire örülhetnek egyes szomszédaink, hogy ők is kaphatnak a magyar státustörvény áldásaiból, ugyanannyira fel is horgadhatnak ez ellen a passzus ellen.

(21.30)

Emlékeztetnék arra, hogy a hozzátartozói igazolványokkal kapcsolatban milyen jó szándék vezérelt mindannyiunkat, amikor ezt a magyar parlamentben mint jogintézményt megalkottuk, és milyen meglepő támadásnak lett kitéve a hozzátartozói igazolvány a román fél részéről. Nem tartanak attól, hogy ha 20 ezer forintos oktatási támogatást fognak kapni a román gyerekek, ha magyar iskolába járnak, akkor adott esetben a román fél a hozzátartozói igazolványoknál jelentősebb mértékben fejezheti ki rosszallását? Rendkívül diszkriminációmentes ez a rendelkezés, de felelőtlen, átgondolatlan.

Amíg vállalható ebben a közép-európai kontextusban, hogy mi a határon túli magyarokat támogatjuk, addig nagyon csínján kell bánni valóban a prozelitizmus vádjával, amit az elmúlt évek során a státustörvény kapcsán is többször a fejünkhöz vágtak. Önök a diszkriminációmentesség becsempészésével és ennek az elvárásnak az izzadságszagú kielégítésével mindenféleképpen nagyon komoly kockázatot vállalnak.

Tisztelt Parlament! Úgy látom, hogy a kormányzatnak egyetlenegy indoka van látszólag ehhez a törvénymódosításhoz: a nemzetközi elvárásoknak való megfelelés. A nemzetközi elvárások útvesztőjében azonban a kormányzat nagyon eltévedt, és nagyon nem tudja, hogy melyik nemzetközi elvárásnak feleljen meg, és nagyon nem tudja, hogy miért kell egy adott nemzetközi elvárásnak megfelelnie. Ehelyett én azt szeretném javasolni, hogy bár hallottuk tegnap Horn Gyulától, hogy realitások, kompromisszumkészség, realitásérzék, szűk mozgástér, alkalmazkodjunk, kicsik vagyunk - hallottuk ezt a gondolatmenetet. Ő sokat tapasztalt, ezért én mindenképpen szeretném komolyan venni, amit Horn Gyula mondott, de a magam részéről nem tudom elfogadni az ebben a gondolkodásban rejlő magatartást. Mint ahogy azt sem tudom elfogadni, ahogy Kovács László meghirdette a “Merjünk kicsik lenni!ö programját a magyar nemzetpolitika vonatkozásában.

Meggyőződésem szerint csak akkor fogunk tudni a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért eredményesen tenni, ha képesek leszünk kombinálni a nemzeti érdekeink képviseletét, azokkal a tagadhatatlanul létező realitásokkal, hogyha tudunk előre is menni, hogyha tudunk tűt is és cérnát is használni a szabászatkor, és nem kizárólag ollóval dolgozunk, mint ahogy szemmel láthatóan önök a nemzetpolitika tekintetében kizárólag ollóval tudnak dolgozni.

Szeretném azt javasolni önöknek, államtitkár úr, hogy fogadják meg Dávid Ibolya tanácsát. Mi a magunk részéről szintén készen állunk arra, hogy adott esetben néhány nappal, egy nappal is adott esetben, ha tovább ülünk, meg tudjuk oldani ezt a problémát, de az a fajta magatartás, hogy helyből mindent lesöpörnek az asztalról, ez vállalhatatlan. A határon túli magyarokra pedig ne hivatkozzanak, mert az pedig kifejezetten ízléstelen e tekintetben. A jogállami normáknak ez a fajta semmibevétele mindenféleképpen a legrosszabb régi kádári időket idézi, a magunk részéről pedig ehhez semmiféleképpen nem tudunk asszisztálni. Ezért fogadják meg a tanácsot, fogadják el azokat a módosító javaslatokat, amelyekről süt a racionalitás, a világos, egyértelmű ésszerűség, és talán akkor kialakítható az a fajta konszenzus, amit 2001 júniusában ki tudtunk alakítani. Mert önök az elmúlt időszakban nagyon sokszor vágták a mi fejünkhöz, hogy milyen makacsok, mennyire rugalmatlanok voltunk, hogy azt a rengeteg zseniális módosító javaslatot, amelyek már előre látták a jövőt, a velencei bizottságot, azokat önök már mind megfogalmazták, és mi nyakas módon ezeket lesöpörtük az asztalról.

Emlékeztetnék arra, hogy több tucat módosító javaslatot fogadtunk el, a Szocialista Párt által megfogalmazott javaslatokat fogadtunk be, ehhez képest pedig mi történik most, és hogyan minősítik azt a magatartást, amikor napnál világosabb, egyértelmű, racionális javaslatokat fogalmazunk meg, és még csak a fáradságot se veszik, hogy érdemi vitát folytassunk róla. A külügyi bizottság mai ülése egyszerűen erről szólt, demonstratív módon. Rendkívül sértő volt, nemcsak ránk nézve, valóban nemcsak a határon túli magyarokra, hanem az alapvető jogállami elvekre nézve is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu