BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A baromfipiacon rég nem látott zűrzavar alakult ki, az alacsony felvásárlási ár nem áll összhangban a baromfi tartásának költségeivel. Régóta jelezzük, hogy a baromfiágazatban súlyos problémák vannak, melyeket már régen meg kellett volna oldani. A baromfitartó gazdák végső kétségbeesésükben már tevékenységük feladását fontolgatják.
Betelt a pohár, miniszter úr! Tisztában van ön azzal, hogy mit jelent ez a vidéki gazdálkodók életében, akik a baromfitartásra tették fel életüket, és a maguk, valamint családjuk egzisztenciája függ a baromfitartás jövedelmezőségétől? A szocialista kormány tehetetlensége és sokakat felháborító közömbössége miatt a felvásárlási ár mélyen alatta van az előállítás költségeinek. Minden leadott baromfi kilogrammonként már 14 forint veszteséget jelent a termelőknek, és ki tudja, mi várható még. A gazdák kritikus helyzetbe kerültek, mert az alacsony felvásárlási ár miatt saját rezsiköltségeiket sem tudják kigazdálkodni, ezért hátrányos helyzetbe kerülnek, és az európai uniós versenyben eleve hátránnyal indulnak.
Tisztelt Miniszter Úr! Egyre inkább úgy látszik, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés felzárkóztatása szándékosan kimaradt a kormány programjából. A gazdálkodókat és az állattenyésztéssel foglalkozó családokat fosztják meg minimális megélhetésüktől, és hozzák lehetetlen helyzetbe, mert a baromfi előállítási költsége jóval meghaladja a felvásárlási árat.
Van-e a kormánynak füle arra, hogy meghallja több tízezer vállalkozó segélykiáltását? Miniszter úr, önök a választási kampány során több száz millió forintért teleplakátozták az országot a meghirdetett szlogennel: több pénzt az embereknek! Kérdezem öntől, vajon a baromfitartó kisgazdálkodók nem emberek. Hol marad az ígéret beváltása? Önök nem több pénzt adnak az embereknek, hanem éppen kiveszik a zsebükből.
(14.00)
Miniszter úr, nem értünk egyet a hazai baromfiágazat elsorvasztásával, és nem kérünk a bizonytalan minőségű importcsirkéből. Választási körzeteinkben a broilercsirke tartásával foglalkozó családok és vállalkozók úgy látják, hogy az időhúzás tudatosan a baromfiágazat tönkretételére irányul.
Kérem a miniszter urat, segítse a magyarországi broilercsirketartókat abban, hogy ne veszteséget produkáljanak, hanem a tevékenységük tisztességes megélhetést biztosítson a számukra.
Tisztelettel várom megnyugtató válaszát, köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés