BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság május 29-ei ülésén tárgyalta meg a 183. számú egyezményt, valamint az ezzel kapcsolatos 191. számú ajánlást, és az ehhez benyújtott országgyűlési határozati javaslatot. Fontosnak tartjuk a nők foglalkoztatása szempontjából mindazokat a tilalmakat, amelyeket mind a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által elfogadott egyezmény, mind pedig az ajánlás tartalmaz. Hiszen ezek a megfogalmazott tiltó rendelkezések és az ehhez kapcsolódó ajánlások mind azt a célt szolgálják, hogy a nők munkaerő-piaci helyzete kiegyensúlyozott legyen, ne érje őket hátrányos megkülönböztetés akkor, ha gyermekszülésre vállalkoznak. Az anyaság védelmét rendkívül fontosnak tartjuk, és kiemelt célnak tekintjük annak megvalósítását vagy megvalósulását, hogy azért, mert egy nő vállalja a gyermeket és vállalja az anyaságot, ne érje hátrányos megkülönböztetés.

A hazai közvélemény-kutatások és tudományos kutatások is azt igazolják, hogy ma a nők egyharmada, több mint egyharmada úgy vélekedik, hogy számára hátrányos megkülönböztetést jelent a gyermekvállalás. Minden olyan törvényt, minden olyan országgyűlési határozatot, amely azt a célt szolgálja, hogy ezek a hátrányos megkülönböztetések ne érjék a nőket, természetesen támogatunk, akár a Fidesz-frakció tagjairól, akár a Magyar Demokrata Fórum tagjairól van szó.

Tisztelettel tájékoztatom önöket arról, hogy a foglalkoztatási bizottság minden egyes tagja általános vitára alkalmasnak találta a benyújtott országgyűlési határozati javaslatot, és annak elfogadását javasolja a tisztelt Háznak.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu