DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hallgatva a külügyminiszter urat, azt tudom mondani, hogy Andersen egészen biztosan megirigyelné az ön előadásmódját. (Taps a Fidesz padsoraiból. - Németh Zsolt: Így van!) De látható, hogy a szocialisták idegesek, az összes felszólalás erről tanúskodott, és az idegesség oka itt látható öles betűkkel a Népszabadságban (Felmutatja.): “Csökkent az MSZP előnye.ö Ez a Szonda Ipsos mérése.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta eltelt 13 év legnagyobb politikai botrányává kezd dagadni Szász Károly egy héttel ezelőtti megveretése és az ügyben azóta napvilágot látott információk. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ti verettétek meg!) Nézzük a tényeket!

Közel egy hete nyilvánosságra került a pénzügyi felügyelet jelentése egy gyanús részvénytranzakcióról. Az ügy lényege, hogy állami pénz felhasználásával bonyolították le ezt a részvénymanipulációt. A szövevényes ügy kapcsán több újság is szocialista közeli vállalkozók felbukkanásáról és Medgyessy Péter baráti körén keresztüli esetleges érintettségéről tudósított. A Fidesz azonnal vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, a szocialisták pedig azonnal figyelemelterelő akcióba kezdtek, a mai frakcióvezetői felszólalás ennek ékes példájául szolgált. Volt itt valamifajta folyamatot, azaz összeesküvést sejtető miniszterelnöki nyilatkozat, voltak a Fidesz szerepére történő homályos utalások, míg végül Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője elő nem állt, és kimondta: itt bizony egy politikai forgatókönyv szerint bonyolódnak az események. (Juhász Ferenc: Ez így van! - Kiss Péter tapsol.) Van-e politikai forgatókönyv az események között, és ki írta azt? - tette fel a kérdést. Péntek óta tudjuk: van ilyen forgatókönyv, és Keller László írta és írja azt (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.), Keller László és Medgyessy Péter. (Kiss Péter: Együtt írták egymás mellett ülve.)

Kedves Lendvai Ildikó, láthatóan önt elfelejtették beavatni ebbe a forgatókönyvbe, de kérdéseivel forduljon bizalommal frakciótársához, a feljelentésügyi államtitkárhoz, Keller Lászlóhoz, alias Piszkos Fredhez (Derültség, taps a Fidesz padsoraiból.), aki a koncepciós eljárás további részleteibe nyilván majd beavatja önt. A Száz Károly lejáratását célzó anyagok többsége ugyanis Keller László titkárságán készült, ezt maga az érintett tőle szokatlan őszinteséggel és a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, Tóth András is megerősítette.

Miért mondtam az imént azt, hogy erről Medgyessy Péternek is tudnia kellett? Hadd idézzem önöknek Bárándy Péter igazságügy-miniszter urat; idézet: “Keller László múltból és jelenből olyan ügyeket keres, amelyek büntető jogszabályokba ütköznek, és ezeket a miniszterelnöknek jelenti.ö Nem a rendőrségnek, nem más állami szerveknek, hanem a miniszterelnök! Ő pedig nyilván levonja ezeknek a jelentéseknek a következtetéseit, és dönt ezeknek a további sorsáról. Keller László, tisztelt Ház, és László Csaba mindent megtett azért az elmúlt egy esztendőben, hogy a pénzügyi felügyelet elnökét elmozdítsák a helyéről. Vajon miért? Csak nem azért, mert egy simulékonyabb, a szocialisták szempontjait jobban figyelembe vevő, bizonyos pénzügyi műveleteket esetleg sohasem vizsgáló, a kínos kérdéseket jelentéseiben nem szerepeltető, azaz magyarul, a szocialisták pénzügyi tranzakcióihoz falazó felügyeleti elnököt szeretnének? És itt térünk vissza a Pannonplast részvénymanipulációjához.

Mindannyiunk elemi érdeke, és elsősorban az önök elemi érdeke, hogy rövid időn belül választ kapjunk arra a kérdésre, hogy állami pénzzel nyújtottak-e segítséget egy magánbiznisz lebonyolításához. Ha igen, ez kinek a felelőssége? Igazak-e a sajtóban megjelent hírek szocialistákhoz közel álló vállalkozókról, illetőleg Medgyessy Péter esetleges érintettségéről? Nem egy koncepciós eljárás részét képező manipulatív anyag tartalmát kell vizsgálni, hanem az imént feltett kérdéseket, különben a kormány nem tudja eloszlatni a gyanút, hogy Szász Károly elmozdítására a készülő privatizációs döntések zavartalan - hangsúlyozom, zavartalan - lebonyolítása érdekében van szükség. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu