DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bő egy éve a kormányprogram vitájában a Magyar Demokrata Fórum rendkívül visszafogott volt. Visszafogott azért, mert mindannyiunknak volt már egy vagy két kormányzati ciklusa ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy mit tud letenni a nemzet asztalára. Azonban eltelt több mint egy év, és bizony ez a parlamenti évzáró alkalmat ad arra, hogy megvonjuk a mérleget. Mert az kiderült az elmúlt egy évből, hogy önök hogyan kormányoznak - az nem, hogy hová. Még kevésbé derült ki az, hogy bizony hogyan leszünk mi ilyen egyéves kormányzással a jövő nyertesei.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mérleg elkészítésekor tudjuk azt, hogy nincsenek jó kormányok, és nincsenek rossz kormányok. Azt vizsgáljuk, hogy egy-egy kormányzati időszakban mennyi volt a jó, az előrevivő, a jövőt megalapozó kormányzati program, és ha így vizsgáljuk az elmúlt egy évet, akkor bizony azt kell mondanom, hogy nagyon féloldalas a mérleg, sőt, a mérleg felbillent. Ugyanis a mérleg serpenyőjében egyik oldalon néhány hangulatjavító intézkedés benne volt ugyan, a másik oldalon azonban nagyon komoly kritikák fogalmazódnak meg a korrupcióval, a sűrűsödő korrupciós ügyekkel, a magyar gazdasággal kapcsolatban. Elmondhatjuk, hogy leült a magyar gazdaság, elmondhatjuk, hogy a gazdaságpolitikában és a társadalompolitikában komoly jelek mutatkoznak mára, és bizony a nemzetpolitikában is néhány kínos ügy nehezíti az eddig konszenzusos nemzetpolitikánkat.
Hiányzik a jövőkép, hiányzik a stratégia, és hiányzik egy távlatos gondolkodás, amely a nagy változások előtt álló nemzetnek jövőt ad, reményt ad.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve elmondhatom erről a mérlegről, hogy a dolgok rosszul mennek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány elemmel bővebben is szeretnék foglalkozni, ahol a fő bajok vannak. A fő bajok bizony a korrupció mentén is összefoglalhatók.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ami az elmúlt egy évben a kormányzat, az egyszemélyes miniszteri felelősség szintjén vagy a miniszterhez kötődő, államtitkári szinten történt, az elgondolkodtató. Februárban a miniszterelnök úr azt mondta, hogy föl kell állítani egy olyan csoportot, amelyik majd arra ügyel, hogyan lehet az állampolgároknak a közéletbe vetett bizalmát megőrizni. Nos, felállt egy köztársasági etikai tanács. De vajon igényli-e a kormány és a kormányfő ennek az etikai tanácsnak a munkáját? Figyelembe veszi-e, hogy egy idő után ne csak a koalíciós szerződés legyen a fokmérője egy-egy személy megítélésének, hanem a valós jogi és az etikai helyzet?
Tisztelt Képviselőtársaim! A korrupciós ügyek mellett néhány gondolat erejéig engedjék meg nekem, hogy a nemzetpolitika rossz irányú folyamatairól is szóljak. Rég nem tapasztalt feszültségek nehezítik mára annak a konszenzusos nemzetiségi és nemzetpolitikának a kérdéseit, amelyben mára eljutottunk oda, hogy talán szavazni fogunk arról a törvényről, amelynek legégetőbb kérdése az, hogy önök nem merik vállalni az egységes nemzethez tartozásnak egy jogszabályban történő megfogalmazását, olyan háttérrel, amikor látjuk, az erdélyi egyházi méltóságok, a parlament általános vitájában lefolytatott vitában ellenzék és kormánypárt egyetértett abban, hogy a kultúrájában, az anyanyelvében és a hagyományaiban egységes nemzet megfelelő megoldás lenne, önök pedig nem támogatják. Miért kell ezt a fajta konfrontációt vállalni, nem velünk, ellenzékiekkel, elsősorban nemzettársainkkal és a nemzettársainkat képviselő politikai, civil szervezetekkel és egyházi méltóságokkal szemben is? Semmi értelme nincsen!
Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági helyzetről néhány szót ejtettünk. Azzal, hogy leült a magyar gazdaság, mára minden gazdasági elemző egyetért, hogy a paramétereink romlottak - önmagukért beszélnek az adatok -, hogy nincsenek prioritások a magyar gazdaságban, egyértelmű. Jött a fűnyíró elve. A pazarló államháztartást nem most kellett volna megfogni; a kormány megalakulásakor. A pazarló gazdálkodás ellen pedig nem jó az a fűnyíró, amely egyszerre büntet 2,5 százalékos csökkentéssel minden költségvetési fejezetet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a pénzügypolitikát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gazdasági depresszió van ma, és bár tudom, hogy jön a nyár, és a depresszió ellen nagyon jó gyógyszer a napsütés, de a gazdaságban ez nem elegendő. Kellenének bizony átgondolt cselekvési programok és stratégia.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés