ELNÖK: Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a külügyi bizottság jelezte, nem kíván előadót állítani.

Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor öt-öt percben. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Egyetlen képviselőtársam sem jelezte felszólalási szándékát.

Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Juhász Ferenc jelzi, hogy nem.) Nem kíván a miniszter úr válaszolni.

Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy módosító javaslatot senki sem nyújtott be.

Az együttes általános vitát lezárom. Mivel a határozati javaslatokhoz módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a határozati javaslatok elfogadásáról kell döntenünk. Az egyes előterjesztésekről egyenként határozunk.

Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről szóló jelentés elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 352 igen szavazattal, nem és tartózkodó szavazat nélkül az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a következő országgyűlési határozati javaslat elfogadásához az alkotmány 19. § (6) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a külföldi fegyveres erőknek a délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén történő áthaladásról szóló 56/1999. (VI. 16.) számú országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 357 igen szavazattal, nem és tartózkodó szavazat nélkül az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/4148. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak, aki válaszol a vitában elhangzottakra.

Forrás: parlament.hu