DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A rendelet azóta megjelent május 16-án a Magyar Közlönyben. Egy egészségügyi és gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi együttes rendeletről van szó.
A tárca az elterelésben részt vevő egészségügyi szolgáltatók számát nem kívánta korlátozni vagy alkalmasságukat megkérdőjelezni, de azt lényegesnek tartottuk meghatározni, hogy első körben azok az egészségügyi szolgáltatók vehessenek részt az elterelésben, akik ilyen témakörben ÁNTSZ-működési engedéllyel rendelkeznek; 2001-ben 237 engedéllyel működő intézmény vett részt körülbelül 12 ezer drogfogyasztót ellátó kezelésben.
Ez az ellátórendszer, úgy látjuk, első körben alkalmas, és biztosítani tudja az elterelésben részesülő személyek ellátását. Azonban azzal tisztában vagyunk, hogy itt nemcsak egészségügyi ellátási igényről van szó, sok esetben életvezetési, szociális készségekre ható programok alkalmazására van szükség, amelyeket elsősorban nem egészségügyi szakképesítéssel rendelkező szakemberek közreműködésével kell megvalósítani. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium éppen ezért pályázati úton kívánja bővíteni a prevenciós és leszoktató programokat biztosító szervezetek számát. Tehát a szervezetek száma a következő hetekben-hónapokban növekedni fog.
Az fontos, hogy az elterelésben részesülők ellátása azonos szakmai szabályok szerint történjék, és az elterelés hat hónapja alatt, illetőleg ezt követően is hozzásegítsék a klienst ahhoz, hogy felfedezze és kamatoztatni tudja a felkínált segítő kapcsolatokban rejlő lehetőségeket; és ami nagyon fontos: javítsuk az elterelésben részt vevő szakemberek képzését, ezért már a következő hónaptól különböző programokkal bővítjük a szakemberek képzését.
Köszönöm, elnök asszony. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés