DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az ön által felvetett kérdés a vírusirtó kérdése. Erre a Heti Válaszban felvetett cikk után a minisztérium sajtóosztálya reagált. Ennek a lényege az, hogy valóban a központosított közbeszerzés keretén belül, tehát versenyeztetéssel történt ennek az eszköznek a beszerzése a magyar felsőoktatási intézmények számára, olyan források alapján, amelyeket egyébként még az előző kormányzat különített el erre a célra.

A központosított közbeszerzésnek pont az a lényege, hogy egy előzetes versenyeztetés alapján teszi lehetővé azt, hogy megfelelő módon az intézmények hozzájuthassanak az abban a központosított közbeszerzésben szereplő termékekhez, szolgáltatásokhoz. Kezünkben van, rendelkezünk azzal a levéllel, amelyet Pogány úr a Symantec részéről írt nekünk, amely arról szólt annak idején, hogy ez az 50 ezres vásárlás gyakorlatilag egy országos lefedettséget jelent. Amennyiben Pogány úr vitába keveredett a saját cégével, az a saját belső ügyük, a minisztérium nem tudott másképp eljárni ebben az ügyben, mint hogy egy egész országra szóló lefedettséget biztosító vírusirtót az előző kormányzat által félretett eszközök, pénzforrások alapján, a központosított közbeszerzés keretén belül beszerzett.

Amennyiben képviselő úrnak ezzel kapcsolatban kételyei vannak, még további részletes válaszra van igénye, akkor írásban ezt kérdezze meg, meg fogjuk adni a választ. Egyébként pedig az arra szolgáló intézmények felé is nyugodtan élhet, hiszen ha valamilyen törvénytelenséget tapasztal, akkor legyen szíves, megkérem, járjon el, vannak erre felhatalmazott szervezetek Magyarországon, akik irányában el lehet járni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu