DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, ami itt történik, az nem a baromfiágazat elsorvasztása, hanem a baromfitartók rémisztgetése és tudatos zavarkeltés. Mondom ezt annak ellenére, hogy valóban komoly nehézségek voltak az elmúlt másfél évben a baromfipiacon. Állításom igazolására tekintsük át a tényleges helyzetet, elsőként a piac helyzetét!

A baromfihúspiacot 2002-ben erős túlkínálat jellemezte. Ezt az olcsó baromfi, a Thaiföldről és Brazíliából bekerült, elsősorban csirkemell- és pulykamell-beszállítás többlete idézte elő. A magyar export, a kivitel mennyisége nem esett vissza, az árbevétel viszont, azonos mennyiségű kiszállítás mellett, 6 millió dollárral volt kevesebb. Tehát nézzük meg, mi a veszteség fő oka, ami miatt a baromfitermelők ebbe a helyzetbe kerültek: képviselő úr, egyértelműen a forint árfolyamának a változása. Az erős forint következtében ugyanis az exportérdekeltség és az exportjövedelmezőség jelentős mértékben romlott, tehát visszaesés következett be a kiszállításban, belföldön jelentős túlkínálat alakult ki, estek az árak; természetesen ezzel a hazai fogyasztók jól jártak - a statisztika egyértelműen mutatja, hogy belföldön meg is élénkült a kereslet a baromfitermékek iránt.

Nézzük meg a jelenlegi piaci helyzetet! Két tényező a piaci helyzet jelentős javulását vetíti előre. Az egyik a forint/euró árfolyam változása ellentétes értelemben. Jelenleg 260 forint fölött van egy euró, ezt a 6 millió dolláros veszteséget tehát az idén már nem kell elszenvedniük a baromfiexportálóknak. Másrészt pedig jelentős keresletnövekedés figyelhető meg Európában, ennek oka a Hollandiában, Belgiumban, illetve Németországban pusztító baromfivész, amelynek következtében 30 millió darab állatot kellett elpusztítani. Ennek hatására olyan régi-új kereskedők jelentek meg Magyarországon, akiknek a jelenléte az elmúlt évben nem volt tapasztalható. A kereslet hatására az árak az elmúlt hetekben jelentősen növekedtek.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a támogatások vonatkozásában előrelépett az idei esztendőben. Jelentős mértékben támogatja továbbra is a baromfitartókat, és folyamatosan tárgyalunk velük, illetve a Baromfi Terméktanács képviselőivel. 2003. február 12-én magam tekintettem át a helyzetet a Baromfi Terméktanács képviselőivel, amelynek következtében március 11-én aláírtuk azt a megállapodást, amely az idei évi piacszabályozást szolgálja.

Az intézkedések a termelők számára, úgy gondolom, megfelelő garanciát nyújtanak. A vágócsirke támogatására 16,80 forintot adunk kilogrammonként, illetve a vágóbaromfi támogatására még 8,70 forintot. Az exporttámogatás jelenleg magasabb Magyarországon, mint az Európai Unióban. A broilercsirke-termelők a kiegészítő támogatásokkal együtt 23,40 forinthoz jutnak. Jelenleg, ha megnézzük a felvásárlási árakat, és hozzátesszük a támogatást, ez 190,56 forint árbevétel - meg vagyok róla győződve, hogy az átlagos hatékonysággal termelő magyar gazdálkodónak ez jövedelmet eredményez.

Természetesen a piacot áttekintettük, és májusban újabb megállapodást kötöttünk a második félévre. Én úgy gondolom, hogy a baromfitermelők reménykedhetnek a helyzet jelentős javulásában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu