DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi hetekben igen sok szó esett a tisztelt Házban is a kis posták tervezett bezárásáról. Feltehetően sokan hallották a Magyar Posta Részvénytársaság néhány héttel ezelőtti bejelentését, miszerint gazdálkodási okok miatt több mint hatszáz kistelepülés gyér forgalmú hivatalát zárná be 2004 végéig. Az állandó hivatalokat úgynevezett mobil postaszolgálat váltaná fel, amely a társaság szerint olcsóbban és hatékonyabban látná el feladatát. Erre pedig a társaságnak törvényi felhatalmazása van, még az előző kormány által hozott rendelkezés ad rá lehetőséget. Az érintett kistelepülések önkormányzatainak, lakosságának felháborodása miatt azonban a posta a program végrehajtását három hónappal elhalasztotta.

Mindannyian jól tudjuk, hogy a kis falvak életében a postahivatalnak milyen fontos szerepe van, az emberek ott intézik ügyes-bajos dolgaikat, a küldemények feladásán, átvételén kívül meg tudják vásárolni újságjaikat, tájékozódnak a világ dolgairól. Előrebocsátva, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója is egyetért azzal, hogy a versenyképesség, a piacgazdaság megteremtéséhez a posta reformja elengedhetetlen, úgy gondoljuk, hogy a kormánynak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az esetleges változások, reformok ne járjanak a lakosság komfortérzetének romlásával.

A híradásokból hallhattunk, hogy az informatikai tárca tervei között szerepel a bezárásra ítélt kis posták egy részének megmentése, valamint ingyenes internet-hozzáférések kialakítása. Ezt részünkről üdvözöljük, már azáltal is, hogy ily módon számítástechnikai felszerelt közösségi helyek jöhetnek létre, amelyek lehetőséget teremtenek az ott élőknek arra, hogy hozzájuthassanak a szükséges információkhoz.

Kérdezem tehát a miniszter urat, mi az az e-Magyarország-program. Ez mennyiben segít a kis postákon, és illeszkedik-e a postaszolgáltatásokhoz.

Kérem válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu