LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tagja vagyok a Bács-Kiskun megyei közgyűlésnek, így magam is tapasztalom, hogy egyre több megyei intézmény válik bizonytalanná saját jövője megítélésében. Hírek keringenek arról, hogy már a közeljövőben a több megye területét magában foglaló régiók látják el a megyék és a megyei jogú városok mai feladatait. Bizonytalanok a megyei levéltárak, a megyei könyvtárak, a megyei múzeumok, a megyei önkormányzatok által működtetett folyóiratok, könyvkiadók, hogy csak a kultúra területéről említsek néhány példát. A Magyar Demokrata Fórum pártolja a megyei feladatrendszer fennmaradását, mert az idők próbáját kiálló, életképes intézménynek tekinti az ezeréves magyar megyerendszert. A települési önkormányzatok, a kistérségek - azaz korábban a járások - és a megyei közgyűlések együttesen alkotnak ma egy olyan emberi léptékű, demokratikus közösséget, amelyeket nem helyettesíthetnek a helyi gondokat és a helyi ügyeket már nagyon távolról megítélő régióközpontok.
A megyék elsorvasztását és megszüntetését javaslók indoka az Európai Unió regionális keretek között folytatott területfejlesztési politikája. Ez azonban csak egy pénzleosztási technika, több uniós országban ezért a területi hagyományok megőrzése érdekében változatlanul fennmaradt a korábbi területi beosztás. A magyar történelemben is voltak olyan példák, amikor a török elleni küzdelem érdekében bánságok, később főkapitányságok fogták össze több megye katonai erejét, de ezek a honvédelmi érdekek nem érintették a megyék közigazgatási szerepkörét.
Mi lesz a helyzet a megyékkel, kedves államtitkár úr? Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés