DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim, akik ezen a késői órán, úgy tűnik, a frakció tiltása ellenére legalább a sajtópáholyból mégis követik ezt az ülést (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) A köztársasági elnök úr arra hívta fel a figyelmünket, hogy az Országgyűlés fontolja meg ezt a törvényt, és a megfontolás középpontjába azt tegye, hogy az ellátás a társadalom minden rétege számára megfelelő színvonalra emelkedjen.
Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr elvárása a parlament irányába jogos, indokolt. Szeretném elmondani, hogy a Magyar Szocialista Párt választási programja nem véletlenül viseli magán azt a címet, hogy mindenkinek joga van az egészséghez. Nem véletlenül hoztunk olyan kormányprogramot, amelynek legfontosabb egészségügyi célja az egészségi állapotban és az egészségügyi ellátásban mutatkozó területi és színvonalbeli különbségek mérséklése, vagyis hogy azonos színvonalú ellátást kapjanak Nyíregyházán, Kisvárdán, Ópusztaszeren és az ország szerencsésebb középrégióban és nyugati régióiban.
Képviselőtársaim! Hosszú és alapos szakmai vitát folytattunk a szakbizottságokban és a parlament plenáris ülésén. Ebben a vitában nemcsak egészségpolitikusok vettek részt. Hozzászóltak a törvényjavaslathoz önkormányzati képviselők, polgármesterek, akik tulajdonosi jogokat gyakorolnak az adott egészségügyi közszolgáltatásért felelős intézményekben. Ezért nagyon nehezen értettük már akkor is ellenzéki képviselőtársaink azon aggályát, hogy vajon rá lehet-e bízni azt a döntést, amely a törvény értelmében még most is az önkormányzatok dolga, hogy tudniillik mi legyen az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásával a jövőben.
Ez a törvényjavaslat nem rendíti meg az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés elvét, de lehetőséget teremt egy ma még szegény, technikai színvonalában nem mindenhol magas szolgáltatási színvonalat nyújtó egészségügyi ellátórendszer felzárkóztatására. Ezért hát megfontolva a társadalmi és szakmai viták tapasztalatait, nagyon sok egyéni képviselői és 16 bizottsági módosító indítványt építettünk be a törvényjavaslatba, többek között a miniszterelnök úr és a szakmai szervezetek megállapodása alapján. Ezek mind többletgaranciákat nyújtanak ebben a törvényjavaslatban, ezért bátran javasolhatom képviselőtársaimnak, hogy ahogy az elmúlt időszakban a nevüket adták ehhez a törvényjavaslathoz, ezt most erősítsék meg.
Ehhez a törvényjavaslathoz, amelynek ellenzéki képviselőtársaim állításai szerint az újratárgyalására semmi idő nem maradt, csodálatos módon 14 módosító indítvány érkezett. Ebből a világért se vonják le képviselőtársaim azt a következtetést, hogy ellenzéki képviselőtársaim hamarabb értesültek a köztársasági elnök úr törvényt visszaküldő szándékáról (Derültség a kormánypárti padsorokban.), mint a kormánypárti képviselők, mert ezek a javaslatok természetesen csak a 2001. évi CVII., úgynevezett Mikola-törvény visszahozására tett kísérletek; annak a törvénynek a visszahozására tett kísérletek, amelyet egészében és részleteiben a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti képviselőcsoportja az elmúlt időszakban elutasított, és már akkor eldöntöttük, hogy helyette egy korszerű, a betegellátás és az egészségügyi ellátás színvonalát jobbító javaslatot fogunk benyújtani.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés