DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A világ néha félelmetesen gyorsan változik, egyre jobban fejlődik, és ezekhez a változásokhoz a jogrendszernek is alkalmazkodnia kell. Alig tizenegynéhány év alatt a számítógépek, illetve az internet gyökeresen megváltoztatták mindennapi életünket. Számtalan dolgot, amit korábban csak hosszas utánajárással tudhattunk meg, most egy kattintással elérhetünk, és számtalan iratot, amelyeket korábban írógéppel kellett megírnunk, most számítógéppel készíthetünk el. Digitális forradalom zajlik körülöttünk, amelyhez a cégeljárásra, a cégiratok megismerhetőségére vonatkozó hatályos szabályok jelenleg még nem alkalmazkodtak. A cégiratok jelenleg csak hagyományos, írott formában nyújthatók be, és részben csak ilyen formában ismerhetők meg.

Az önök előtt fekvő törvényjavaslat ennek a helyzetnek a megszüntetését célozza meg, elfogadása esetén tehát megteremti az elektronikus formában történő cégügyintézés lehetőségét. (Folyamatos zaj.) Úgy gondolom, ennek a szükségessége vagy hasznossága nem nagyon vitatható, hiszen ezáltal majd az, aki valamilyen gazdasági társaságot szeretne alapítani, vagy a társaság adatainak változását kívánja bejelenteni, vagy egyszerűen csak élni kíván törvény adta jogával, és bele szeretne tekinteni annak nyilvános irataiba, nem kényszerül arra, hogy hosszú órákon át sorba álljon a cégbíróságon.

Elnök Úr! Sajnos, a saját szavamat nem hallom. (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu