DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. Valóban adósság ez, adósság, méghozzá többéves adósság, amely lehetővé tenné a csomagolóanyagok kétutas rendszerében nemcsak a visszagyűjtést, hanem az olyan jellegű feldolgozást és a hulladékmennyiség kibocsátásának csökkentését is, amely a betétdíjas rendszeren keresztül kezelhető.
A minisztériumban a tervezés elkezdődött, sőt ezen túl vagyunk, már egyeztetések folynak a Gazdasági Minisztériummal, hiszen az ipart eléggé kényesen érinti, sőt mi több, még a fogyasztókat is, egy betétdíjas rendszernek a bevezetése, de egyetértve önnel, ez nem halasztható. Reményeink szerint még ebben az évben a kormányrendelet, november, december hónap folyamán megjelenhet, a hatálybalépésére valamiféle felkészülési időt azonban adni kell mindazon szervezetek számára, amelyek olyan csomagolóanyagot bocsátanak ki, amelynek most a kiváltása vagy a többször hasznosítható termékkör irányába mozdul, és ez lenne a kívánatos; illetve az egyutas, úgynevezett eldobható termékek körében is a betétdíjnak a felvállalása, a betétdíj és a visszagyűjtési infrastruktúra kapcsán ennek kiépítése, amely, ha a terveink is sikerülnek, akkor valószínűleg az európai uniós belépésünk napjával már betétdíjas, hatályba lépett és működő kormányrendelet lesz. Ehhez kérem az önök segítségét is, mert együtt többek vagyunk, mint ha csak külön-külön próbálunk tárgyalni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés