DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Miközben a kormány több mint egy éve nem nevez ki dunai kormánybiztost a szlovák-magyar tárgyalásokra, miközben a Duna ügyét három tárca között megosztva ellehetetleníti, azt nem tudja előrevinni, miközben a Szigetköz rehabilitációja mára nem ökológiai, hanem területfejlesztési kérdés, és így a kerékpárút építése éppen akkora súllyal esik latba, mint a terület vízellátása, miközben a nemzeti park megvalósítására nem tesznek konkrét lépéseket, eközben önök szlovák üzleti körökkel arról folytatnak háttértárgyalásokat, ami az elvi vízjogi engedély kéréséig is eljutott, hogy miként lehetne mégis egy mini erőművet építeni Dunakilitinél.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tud ön ezekről a tárgyalásokról és elképzelésekről? Ha igen, akkor milyen megfontolásból engedélyezi azokat? Ha nem, akkor hogyan fordulhat elő, hogy a hazai szakmai körök konzultációi után ma már az elvi vízjogi engedély kéréséig is eljutottak? Vajon ilyen, kimondottan környezetvédelmi kérdésekben miért nem a helyi környezetvédelmi szerveké a döntő szó és kezdeményezés?

Míg el nem felejtem: több mint egy év után mi az elképzelésük a Dunával, a kormánybiztos kinevezésével, a Szigetköz rehabilitációjával kapcsolatban? Lám-lám, így van, ha egy kormánynak nincs elképzelése, nincs megoldási javaslata egy konfliktusra. Legalább a szándékot kellett volna jelezni a szlovák fél felé. Mellékesen jegyzem meg egyébként az államtitkár úrnak, hogy a határidő lejárta előtt több mint 15 nappal beadtam a kérdést írásban, és a mai napig nem kaptam választ, úgyhogy a határidő lejárt.

Nem teszünk semmit, és ez felbátorítja a technokrata vízügyeseket, akiknek, mint tudjuk, 1990 óta van szándékuk egy iciri-piciri erőművet építeni a magyar oldalon, aztán jöhet a nagy, jöhet az igazi, mondván, hogy már kész tényekkel állunk szemben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem: mit kívánnak tenni ebben a helyzetben?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu