LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem akarom önt áltatni fölöslegesen, nem fogadom el a választ. A következő indokokat szeretném erre mondani. Ön azt mondta, hogy megkaptuk a tájékoztatást a PM-től, az albizottság tagjai. A mai napig nem kaptuk meg. Én személy szerint tagja vagyok ennek az albizottságnak, nem kaptuk meg. Gondolhatja, miniszter úr, hogy nagyon vártam, tehát ha valahol a postámban előfordult volna, biztos, hogy találkozom vele.

Önök megváltoztatták a menedzsmentet, egy stabil gazdasági helyzetben lévő céget vettek át, és ha 2003 tavaszára ez a cég rossz gazdasági helyzetbe került, akkor a kérdés az, hogy miért kellett az előző, sikeres menedzsmentet megváltoztatni. Ha egy magánbefektető mindent vállal, a terheket, a kormányzati garanciát, mindent átvállal, akkor feltételezem, hogy nem azért teszi ezt, mert utána majd neki veszteségei lesznek ennek a cégnek a működtetésén. Akkor miért nem éri meg az államnak?

Egyáltalán nem volt megnyugtató miniszter úr válasza, még ha kicsit szakszerűnek tüntette is fel azt. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu