IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A bizottsági vélemény interpretálásánál is hangsúlyozta szinte mindenki, hogy rendkívül fontos törvényről van szó. Megmondom őszintén, engem megdöbbentett a miniszter úr előző felszólalása, hiszen ilyen szelektivitást nem engedhet meg magának egy miniszter, hogy a tészekről szól, a falugazdászokat elengedi a füle mellett, amikor itt a képviselő asszony is arra utalt, hogy fontos szerep vár rájuk. Az előző mezőgazdasági jellegű törvényeknél is hangsúlyozva volt, hogy fontos szerep vár rájuk, és tudomásom szerint ezeknek a falugazdászoknak mind a mai napig függőben van a jövője, hiszen a minisztérium ígérte az agrárkamarák felé is, hogy pont a tanácsadói szolgálatba be tudja kapcsolni a falugazdászokat. Nem történt semmi. Szeptember 1-jétől kezdődően működési költségben és egyebekben ígéret szerint támogatni kellene ezeket a szervezeteket. Tudomásom szerint ez nem történt meg.

(15.30)

Az, hogy az Orbán-kormány tenyérből etetett bizonyos mezőgazdasági vállalkozói köröket vagy mezőgazdaságból élőket, úgy gondolom, megint egy durva dolog, hiszen ön azzal kezdte a ténykedését, hogy több mint 50 milliárdot vagy legalábbis ilyen nagyságú összeget osztott ki azoknak a nagyvállalkozóknak, azoknak a társulásoknak, amelyek köztudomásúan az MSZP-hez közel álló személyekből tevődtek össze. Úgy gondolom, hogy ezek után ezek a megjegyzések semmiképpen nem voltak sportszerűek.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu