DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány tényre én is hadd reagáljak, amit Jauernik képviselő úr elmondott. Az önkormányzatok fele, tisztelt képviselőtársaim, önhibáján kívül hátrányos helyzetű. Ez azt jelenti, hogy nem a saját ellátása következtében, hanem külön állami támogatásra szorul, mintegy az önkormányzatok fele. Ráadásul ezen belül a bért nem fizető önkormányzatok száma mintegy 7 milliárd forintot vett igénybe, közel 500 ilyen önkormányzat volt, amelyik nem tudott bért fizetni. És ezek azok az önkormányzatok voltak, amelyeknek olyan feltételeket teremtettek önök a költségvetés során, hogy ne lehessen ebbe normál módon bepályázni - csúnya szóval.

Még valamit, amit az eredeti felszólalásomban nem mondtam, hogy milyen lesz az önkormányzatok jövője. Önök 600 kis postát fognak bezárni a településeken, és szárnyvonalakat ezer kilométeres nagyságrendben fognak felszedni vagy a nehéz helyzetben lévő önkormányzatoknak átadni. Valóban elsivatagosodik nemcsak a homokhátság, hanem jelképesen a magyar önkormányzati rendszer, amennyiben az elvett 120 milliárdot, az ígért kétszer 50 milliárdot nem adják meg.

S ezt nemcsak mi mondjuk, Jauernik István képviselőtársam, hanem a TÖOSZ mint érdekvédő szövetség és az Állami Számvevőszék is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu