FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem gondoltam, hogy a kor előrehaladtával ilyen súlyos memóriazavar is felléphet néhány képviselőtársamnál (Szórványos derültség az ellenzék soraiban.), jelesül Tatai-Tóth Andrásnál (Moraj az MSZP soraiban. - Dr. Vojnik Mária: Ejnye!), ezért most megismétlem, hogy mit mondtam épp az iskolák és a pedagógusok védelmében a jelenlegi, véleményünk szerint elfogadhatatlan oktatáspolitikával szemben.

Tehát: “A gyermeknevelésben a liberális családi romhalmaz képviselői már el sem tudják képzelni lassan a szülő szerepét, a tanári kar együttműködését a nevelésben a szülőkkel korlátozzák, a tanárok számára lehetetlenné teszik a fegyelem betartatását, és így a színvonalas oktatást a gyermekek számára, az oktatási törzsanyagból a nemzeti kultúra egyre jobban kimarad. Milyen esélyeket ad egy ilyen igénytelen közoktatás az átlagember gyermeke, a következő generáció számára, miközben az ezt létrehozók gyermekei elit hazai és külföldi iskolákba járnak?ö Az önök gyermekei... (Dr. Gyimesi József: Ez a céljuk!)

Én ezt mondtam el. Ha ez önnek sértő (Közbeszólások az MSZP soraiból.), azt én megértem, az utolsó mondatot, de ez a tény. Ami viszont a hazai oktatási rendszert illeti, abban mélyen egyetértek Sisák Imre képviselőtársammal, aki öt gyermeken keresztül tudja, én pedig három gyermekemen keresztül tudom, hogy hol tart ma a vidéki oktatási rendszer, és önök milyen ultraliberális eszmét dolgoztak ki arra, hogy a vidék oktatását ellehetetlenítsék. Erről szól az önök programja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)

Forrás: parlament.hu