BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm. Füle képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni, aki azt mondta, hogy egyoldalúan és csak a jóról beszéltem a felszólalásomban. Akkor most hadd idézzek valakit, aki egy megyei napilapban nyilatkozott, amely napilap messze nem vádolható azzal, hogy Fidesz-szimpatizáns lenne.
A cikk címe: Nem jutnak hitelhez a kisvállalkozókö. Alcím: Erősíteni kell a versenyképességet, mert az uniós csatlakozás kárvallottjai lehetnekö. A nyilatkozó az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, aki azt mondja, hogy 30 százalékkal csökkent a kisvállalkozók hitelfelvétele az előző év időszakához képest, amely veszélybe sodorhatja ezt a réteget, amely kétmillió ember megélhetését biztosítja. Nagyon furcsállom - mondja -, hogy miközben azt halljuk, újabb és újabb hitelkonstrukciók jönnek, a hitelfelvétel folyamatosan esik; ennek több oka van. Egyrészt mára megszűntek azok a pályázatok, amelyek a Széchenyi fejlesztési terv keretébe tartoztak. Ezek nagy tömegben inspirálták a vállalkozókat a technikai, technológiai megújulásra, a beruházásokra. Az önrész egy részét érdemes volt felvenni hitelben, a kisvállalkozó még így is meg tudta oldani a fejlesztését. A jövőt tekintve pedig azt mondja az IPOSZ elnöke, hogy vissza nem térítendő támogatásokkal kell megerősíteni ezt a réteget, mert a kicsiknél a versenyképesség egyenlő a működőképességgel.
Ez a válaszom Füle és Szabó Zoltán képviselő urak felszólalására. (Dr. Szabó Zoltán: Házszabályszerűen!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés