CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném annyiban megnyugtatni, hogy a privatizációs felhívás szerint csak az a befektetőjelölt nyújthat be érvényes pályázatot, aki megfelelő pénzügyi kötelezettséget vállal a foglalkoztatás kistérségi szintű megoldásának elősegítésére. A pályázati kiírásban megfogalmazódtak a pályázati ajánlatok értékelési szempontjai is. A nyertes pályázó az lesz, amelyik a legkedvezőbb ajánlatot teszi a vállalat hosszú távú működésének, korszerűsítésének és a munkavállalók foglalkoztatásának biztosítására, valamint a foglalkoztatás kistérségi szintű elősegítésére.
Úgy gondolom, hogy módunk lesz befolyásolni ezt a döntést közösen is, tekintettel arra, hogy ez egy elég különleges tárcaközi bizottság, amely a Dunaferr ügyében a szempontokat kívánja egyeztetni, hiszen a munkavállalói, szakszervezeti képviselők mellett a térség országgyűlési képviselői, maga a cég, a térség önkormányzatai is jelen lehetnek, garanciáját adva annak, hogy kontrollálhassák az állami döntéseket.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés