DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita során Széchenyi-terv, klientúraépítés, politikai alapon történő osztogatás, kevés vállalkozóhoz jutott el a Széchenyi-terv, körülbelül ilyen címszavak hangzottak el. 2001-2002 egy viszonylag jó éve volt az úgynevezett Balaton-régiónak, amely 164 települést érintett, és a 164 településhez számtalan vállalkozás is kapcsolódott.

Tisztelt kormánypárti képviselők, 2002-ben 6 milliárd forint állt a Széchenyi-tervből rendelkezésre a Balaton-régióban, 2003-ra 1 milliárd forintra csökkent ez az összeg. Menjenek már el, és kérdezzék meg a szocialista polgármestereket vagy a független baloldali színezetű polgármestereket, hogy történt-e klientúraépítés, politikai alapon történt-e a pénzek elosztása vagy más módon. Tessenek elmenni, és tessenek megkérdezni őket! Szeretnénk 2003-ban ugyanúgy klientúrát építeni, mint 2002-ben (Közbeszólások az MSZP soraiból: Azt elhisszük!), mert akkor nem 1 milliárd forint állna a rendelkezésünkre, hanem 6 milliárd forint állna a rendelkezésünkre.

Amikor a Széchenyi-tervből valamelyik vállalkozó pénzt kapott, akkor, úgy gondolom, az csak a pályázó oldaláról lett megvilágítva. De azt hiszem, egy beruházás nem úgy áll, hogy a vállalkozó pénzt kap egy adott pályázatra, hanem azt valaki megtervezi, azt valaki lebonyolítja, azt valaki fővállalkozásban megépíti, a fővállalkozáshoz kapcsolódik 8-10 alvállalkozás, tehát egy nyertes pályázat 8-10 vállalkozót is meg tud mozgatni, 8-10 vállalkozónak is tud munkát jelenteni. Nézzék meg az építőipari vállalkozásokat! Míg 2001-2002-ben nagyobb munkáknál 5-6-7-8 vállalkozás jelentkezett, most 15-20 vállalkozás kopogtat az ajtókon. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu