DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most már értem, hogy Babák képviselőtársunk miért szokott közbeordibálni; mert ha szót kér és úgy szólal fel, akkor teljesen összevissza és értelmetlenül beszél.
Most már persze, tisztelt Domokos képviselő úr, meg lehetnék sértve azt követően, hogy ön volt szíves engem hülyének nevezni - még ha ezt nem is mondta ki -, aki a szavakat se érti. Most már meg lehetnék sértve, de nem vagyok sértődős természetű, ezért nem sértődöm meg.
Annak viszont nagyon örülök, hogy elismerte, a száznapos program jóléti kiadásait hitelből valósította meg a Medgyessy-kormány, az ön képviselőtársai ugyanis eddig azt állították, hogy abból a 300 milliárdból valósította meg, amit önök a kasszában hagytak. Most viszont ön végre elismerte, hogy nem abból. (Babák Mihály közbeszólására:) Babák képviselő úr, említettem már, nyugodtan végig fogom mondani az ön üvöltözése ellenére is.
Tisztelt Képviselőtársam! Még egyszer, lassan elmondom, hogy ön is megértse: 511 milliárd forintra tervezték a 2002-es költségvetés hiányát, ehhez képest 1690 milliárd forintos hiány keletkezett, amiből 184 milliárdot sikerült a Medgyessy-kormánynak május 27-től december 31-ig produkálnia, míg 994 milliárdot - az 511-en felül - az önök kormányának január 1-je és május 27-e között.
Tisztelt Képviselő Úr! Ezek a számok! Ha ön ezt tagadni óhajtja, arra természetesen joga van, de azt hiszem, hogy akkor nem kétperces hozzászólást kell kérnie, mert elég részletesek azok a kimutatások, amelyek arra utalnak, hogy május 27-ig elmaradt bevételekben - tehát túltervezett bevételekben -, vállalt kötelezettségekben és az államháztartáson kívül elbújtatott kiadásokban az Orbán-kormány 994 milliárd forint többlethiányt produkált.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés