DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Fél hét körül lehetett, amikor Arató Gergely képviselőtársunk felszólalása után lefolytattuk egyszer kétpercesekben azt a vitát, amely arról szólt, hogy az előző kormány elkezdett különféle beruházásokat, amely beruházások lehettek hasznosak, lehettek olyanok, amiknek az ott élő állampolgárok örültek, és ezeknek mi is örülünk. De most nem erről van szó, hanem arról, hogy ezek a költségvetést terhelő beruházások voltak, amelyek a költségvetésben nem jelentek meg az önök könyvelési trükkjeinek jóvoltából, és utóbb mi beemeltük ezeket a költségvetésbe. Önök költötték el ezt a pénzt. Való igaz, egy út építése hosszú idő, és előfordul, hogy egy kormány elkezdi egy út építését, és már a következő kormány idején adják át. Ettől még ezt a pénzt az önök kormánya költötte el és rejtette el az államháztartáson kívül. Ez, képviselő úr, sajnos tény.

Másodszor, ami a brókerekhez síbolt milliárdokat illeti: ha én most azt mondanám, hogy képviselő úr, pánikban van attól, hogy a majdan felállítandó vizsgálóbizottság mit fog megállapítani a Kereskedelmi és Hitelbank ügyében, ezért előre vaktában vádaskodik, és megpróbálja a saját pártjáról és kormányáról elhárítani a gyanút, akkor ön joggal tiltakozna, mert sem ön, sem én nem tudhatjuk, hogy mit fog megállapítani a vizsgálóbizottság. Ha tudnánk, akkor nem kellene felállítani. Azt hiszem, ebben talán egyetértünk.

Tényleg azt kérem, hogy zárszámadási vita ürügyén ne próbáljuk a majdan felállítandó vizsgálóbizottság megállapításait megelőlegezni, se azt, ami az ön fülének volna kedves, se azt, ami az én fülemnek. Fel fog állni a vizsgálóbizottság, és meg fogja vizsgálni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu