ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Veres János államtitkár úrnak szólnék, ha az államtitkár úr egy pillanatra ide tudna figyelni. (Dr. Veres János: Hogyne!) Csak egész más irányba nézett. (Dr. Veres János: A fülem ott van.)

Képviselőtársam elmondta, hogy ebben az évben itt milyen átcsoportosítási tényezők vannak. Például a tavalyi évben a mi unszolásunkra kellett a környezetvédelmi, vízügyi tárcának az FVM vízügyi célelőirányzati forrását átadnia, ez körülbelül 400 millió forint.

(20.40)

Ezzel kapcsolatban tavaly is próbáltam már szót emelni, de ugyanez a probléma ebben az évben is megvan, hiszen a környezetvédelmi tárca még ma sem adta át az FVM vízügyi cél-előirányzati összegét, és ha jól tudom, a két tárca között óriási nagy vita van ezzel kapcsolatosan.

Tehát jó lenne, hogyha az államtitkár úr ebben a kérdésben úgy tudna lépni, hogy az FVM vízügyi oldala azt a forrást, amit általában a vízgazdálkodás területén azért fel kellene használni, azt mindenképpen a környezetvédelmi és vízügyi tárcától minden további nélkül megkapná, és ne úgy, mint a tavalyi évben, hogy év vége felé kapták meg ezt a forrást, és abból adódóan bizonyos felső konfliktusok tudnak kialakulni.

Ezt azért is mondtam el, mert ez egy belső probléma, és nem biztos, hogy jó, ha a költségvetés zárszámadásánál az ilyen tételekre nem figyelünk oda.

Forrás: parlament.hu