ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó képviselőtársamnak köszönöm; én is ugyanúgy érzek önnel kapcsolatosan, mint ahogy ön is elmondta velem kapcsolatban. Egészen biztos, hogy a vita egész idáig, bármelyik alkalommal próbáltuk kifejteni a véleményünket, normális volt közöttünk. Én csak egy dolgot próbáltam érzékeltetni: ha a rendszerváltozásnak az a momentuma nem úgy történik, akkor esetleg milyen következmények lehettek volna.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki előveszi a tizenhárom év zárszámadási eredményeit, és megpróbálja végiglapozni, mindegyik zárszámadásban vannak pozitív és negatív megfogalmazások. Ami a legrosszabb, hogy én azt tapasztalom, hogy az önök részéről az előző költségvetési időszakkal kapcsolatosan csak negatívak vannak. Egyedül talán Józsa képviselőtársam próbálta meg a környezetvédelmi fejezetet úgy föllapozni, hogy abban megtalált pozitív dolgokat is.
Nem véletlen, hogy a Magyar Demokrata Fórum többször mondta már - és talán ez egy nagyon rossz alkalmazott szólás -, hogy a nemzeti minimumot, amit nemrég Horn Gyula képviselőtársunk és miniszterelnök úr is mondott, próbáljuk meg közösen megfogalmazni, de amíg ilyen mértékben próbáljuk meg az előző időszakot letenni, addig egyszerűen nem várható el, hogy a képviselők gondolkodása olyan irányba változzon meg, hogy a nemzeti alapkérdéseket adott esetben közösen tudjuk megfogalmazni. Talán célszerű lenne az önök részéről is elismerni azt, hogy annak a kormánynak - az előző kormánynak - is voltak nagyon jó folyamatai. Hiszen a kormányváltáskor Medgyessy miniszterelnök úr mondta el, hogy azokat, amik valóban jók voltak, tovább kívánják folytatni.
Csak a borzasztó az, hogy 2002 második félévében már az a folyamat megszakadt, amit a miniszterelnök úr is mondott, hogy ezt és ezt tovább kívánjuk folytatni; és talán ezzel kellene azonosulni ott is és itt is, ez teljesen logikus. Ezért is mondtam az előbb, amit egy kicsikét vehemensebben és talán keményebben fogalmaztam, de talán mindannyian tudjuk azt, hogy a rendszerváltozás miért következett be ebben az országban.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés