GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány képviselőtársammal együtt az jutott eszembe, hogy akik több ciklus óta itt vannak, talán még emlékeznek arra a Torgyán-Kuncze-szóváltásra, amikor a keszonbetegség mint olyan szóba jött. Ma többször úgy éreztem, ha abba a mélységbe kellene süllyednünk, akkor az súlyos betegséget okozna. Erről csak ennyit.

(23.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez a zárszámadás és a vita utolsó szakasza tökéletesen bizonyítja azt, hogy az alapoktól kezdve baj van, azóta, amióta 2000-ben a kétéves költségvetést el tetszettek fogadni, mert a második évre lényegesen megváltoztak a külső és a belső feltételek, aminek az lett a következménye, hogy számtalan tétel esetében - amelyek ki vannak mutatva az egyes füzetekben - tetten érhető a fedezetlen ígéret és a fedezetlen kötelezettségvállalás. Amikor Domokos képviselő úr a költségvetés módosításáról beszél, vagy egyáltalán arról, hogy azt milyen feltételek mellett kell megtenni, akkor szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ő volt a költségvetési bizottság elnöke, míg Varga Mihály volt a pénzügyminiszter. (Domokos László: Soha nem voltam a költségvetési bizottság elnöke.) Jó, bizottsági alelnök volt Szekeres Imre mellett.

Szeretnék hivatkozni, talán emlékszik rá, hogy akkor én benyújtottam egy kidolgozott, tételes módosító javaslatot az államháztartási törvényhez, amely szerint írjuk körül, és mi, itt a Házban vállaljunk kötelezettséget arra, hogy mikor kell pótköltségvetést benyújtani, és azt így le tetszettek pöccinteni az asztalról. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Szóval ennyi, és továbbmegyek. Tehát a feltételek változása miatt bizony kellett volna ezt a költségvetést többször módosítani, és majd kitérek arra, hogy milyen okokból.

Sajnálom, hogy sok olyan képviselő van, aki öreg indián módjára jött, beszélt, aztán elment. És ezért lehet megtenni olyanokat, mint amit tett Szijjártó képviselő úr, aki azt mondja, hogy az ÁSZ ilyet nem mondott. Szeretném azt mondani, nemcsak mondott, le is írta, az elnök úr az emelvényről mondta el, hogy van pozitív változás, és ezt elmondta korábban is. Tehát ugyanúgy, ahogy minden évben haladunk előre, és aki veszi magának a fáradságot, hogy átlapozgatja érdemi munka közben a költségvetést, annak észre kell vennie, hogy tényleg van változás, van javuló tendencia, de aki nem olvas és nem hallgat meg másokat, annak tényleg lehetnek ilyen képzetei.

De itt hadd menjek el oda, képviselőtársaim, amiben talán egyet lehetne érteni, és meggyőződésem, hogy ehhez mindenképpen konszenzus kellene, miszerint azok a tételek, amelyek immár több cikluson keresztül, tehát függetlenül attól, hogy milyen színű zászló alatt hajózik a kormány, rendre visszatérnek: a beszámolási rendszer, a vagyonnyilvántartás, -elszámolás kérdései vagy az államszámvitel rendszere.

Azt gondolom, hogy ebben igenis előre kellene lépni, mert olybá tűnik számomra, hogy ezt minden kormány eddig megkerülte, és azt hiszem, sőt meggyőződésem, hogy a vállalkozói szférának akkor mutatunk példát, ha ezekben a kérdésekben kísérletet teszünk arra, hogy előbbre jussunk.

Szintén elhangzott, jogállami szabályok - igen. A költségvetést megkerülő forrásfelhasználás enyhén sem nevezhető jogszerű megoldásnak. Tehát ezek azok a tételek, amelyek indokolták volna egy esetleges pótköltségvetés benyújtását, de ezt még az előző kormánynak kellett volna megtennie.

A háttérintézmények rendszere nem az új kormány kitalálása. Ha a képviselőtársaim megnézik, ez a rendszer működött, sőt 2001-ben is szerepel a zárszámadásban, hogy hogyan kerültek ki az állami források ezen a rendszeren keresztül magáncégekhez, ahova már nem tudott utánanyúlni az állami ellenőrzés rendszere, nem tudta áttekinteni az Állami Számvevőszék ezt a költségfelhasználást. Én csak szeretném az önök figyelmében idézni, utoljára a rendszerváltáskor szólította fel az akkori rendszerváltó politikai elit az előző kormányt, hogy hozza be az elszámolás rendszerébe azokat a tételeket, amelyeket a költségvetésen kívül használtak el. Erre eddig azért nem volt példa.

Mivel szóba hoztam a menet közbeni változásokat, és azt mondtam, hogy fedezetlen kötelezettségvállalás, hogy ne maradjon a levegőben, mondok konkrét példát. Nagyon érdekes, a honvédelmi fejezetből veszem. 2002-től növekedett a hivatásos állomány bére, és nem kis összeggel. Tessék megnézni a fejezeti főösszeget: mindössze 1 milliárd forintos eltérés van. Tehát bizonyítható, hogy a keresetek fedezete nem volt bent a költségvetésben, hanem erre a dologi és egyes beruházásoktól kellett a tárcának elvonni a pénzt. Nagyon egyszerű, lehet most beszélni laktanyabezárásról és sok minden más egyébről, holott ezeket a kényszereket akkor helyezték már el a költségvetésben.

Hogy mondjak valami pozitívat is. Ebben a zárszámadásban módosul, és nagyon szigorú szabályok kerülnek be a belső ellenőrzésre vonatkozóan, mind az államháztartásra, mind az adóellenőrzésre, ezt nagyon pozitívnak tartom. Ajánlom figyelmébe mindazoknak a képviselőtársaimnak, akik az önkormányzatokkal foglalkoznak, hogy a Kincstár kezelésében lévő vagyontárgyak vagy az ÁPV Rt. kezelésében lévő vagyontárgyak önkormányzatokhoz való átadásának a folyamata a jövőben sokkal egyszerűbb lesz. Az önkormányzat dönthet, megjelölheti magának az ingatlant, és megvan az a célrendszer, amire ezt kérheti, tehát sokkal gyorsabban lehet hasznosítani ezeket a vagyontárgyakat. Nem akarom hosszan idézni, mert erről Molnár képviselőtársam sokat beszélt.

Mi volt az új a 2002-es évben? Az, hogy megváltozott az újraelosztás rendszere. Erről Szabó Zoltán sokat beszélt, hogy más a filozófia, a közalkalmazottak bére, a gyereket nevelő családok vagy a beruházások ösztönzése, vagy a lakásszocpol-növekmény, de a nyugdíjasellátásról is beszélhetnék. Szóval vége szakadt 2002-ben a kereseteknél gyorsabban növekvő személyi jövedelemadó-rendszernek. És vége szakadt annak, hogy az infláció becslésével évente 3 százalékkal átverték mindazokat az alrendszereket, ahol normatív finanszírozás van. Jauernik képviselő úr beszélt erről. Tessék végiggondolni, hogy éveken keresztül 3 százalékot így kivenni az önkormányzati rendszerből mit jelentett, ez hol van, ez hiányzik. Most ezt kérik tőlünk az önkormányzatok, hogy ezt kapják vissza.

Szeretnék beszélni még egy dologról. Képviselőtársaim, itt sok szó esett az örökségről. Igen, átvettünk egy versenyképességet vesztett gazdaságot. Ezt sem szeretném a levegőben hagyni, de kérem, gondolják végig: az ipari termelés 3,6 százalékról 2,8 százalékra csökkent. A GDP-ről már nem akarok beszélni - mert kevés az időm, és nem akarok még egyszer tíz percet kérni -, ami 2000 tavasza óta folyamatosan, egyfolytában csökken. Az export-import mérleg felborulása. De szóba kellene hozni a zárszámadás kapcsán a monetáris rezsimváltás és a gazdasági folyamatok inkonzisztenciája közötti ellentmondást, amely körülbelül 600-800 milliárd forint kárt okozott a magyar kis-, közepes- és nagyvállalkozóknak. Ez is az az összeg, amiről a vita elején beszéltünk, és lassan vissza kellene kapniuk a vállalkozásoknak.

De beszélhetek arról, kérem, tessék megnézni a beruházásokat. A feldolgozóiparban 10 százalékkal csökkent a beruházás. A magánlakás-építés kompenzálta ki ezt a rendszert. Tehát, ha valaki csak a makroszámokat nézi, ezt nem veszi észre, de ha a részleteket meg tetszenek nézni… Én szándékosan nem szeretnék a jelenről beszélni, de azért hadd tegyek egyet hozzá. Most, pillanatnyilag 4 százalékos növekedés van. Növekszik az ipari termelés. Reményeim szerint a következő negyedévtől növekszik az export és vele együtt a gazdasági növekedés is.

Tehát úgy gondolom, hogy ezekről a dolgokról kellene beszélni, és nem akarok visszanyúlni olyan messzire, mert itt volt egy polémia Salamon képviselő úrral. Kérem, '96-ban 5 százalékról elég fokozatosan, de 15 százalékra növekedtek a beruházások. Tehát volt egy növekedési ütem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely nemcsak a beruházásokban, hanem a GDP-ben is látható volt.

Ezzel együtt tisztelettel javaslom önöknek, fogadjuk el ezt a zárszámadást, de feltehetően módosító indítványokkal vállaljunk is kötelezettséget arra, hogy ezek a hibák lehetőség szerint ne forduljanak elő többet.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.

Forrás: parlament.hu